Október 11. Péntek, Brigitta

Komoly enyhülést hozhat a jövő hét

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Pénteken reggelre köd, illetve rétegfelhőzet képződik, mely sok helyen egész nap megmarad. Lesznek ugyanakkor kevésbé felhős tájak is. Reggel -5, délután +3 fok körül alakul a hőmérséklet. Front nem lesz felettünk, a délies szél is gyenge marad.

Szombaton erősen felhős, párás, néhol egész nap ködös időre számíthatunk. Eleinte szitálás, ónos szitálás alakul ki, majd estétől DNy felől gyenge eső fordul elő. A csúcsérték +1 és +7 fok között változik.

Vasárnap borongós időre van kilátás, elszórtan esővel, szitálással. Párás, foltokban ködös lesz a levegő. Reggel -1, délután +5 fok körüli értékeket mérhetünk.

Hétfőn eleinte párás, ködös lesz a levegő, majd az egyre élénkülő délnyugati szél hatására szakadozik a felhőzet, megszűnik a párásság, és változóan felhős idő alakul ki. 5 és 10 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Kedden marad a változóan felhős időjárás, néhol zápor előfordulhat. A délnyugati szél többfelé megerősödik, mellyel még enyhébb levegő érkezik hazánk térségébe, délnyugaton már 11-12°C is lehet.

(kép: NP Photo)