Október 13. Vasárnap, Kálmán

Nem segítette a klímakatasztrófa elleni fellépést a pandémia

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Amikor berobbant életünkbe a koronavírus-járvány, akkor a korlátozások és a bezártság közepette abba kapaszkodhattunk, hogy legalább a bolygónak jót tesz a leállás. Láttuk, hogy a vizek tisztábbak lettek, hogy a levegő kitisztult, és olyan látvány tárulhatott az emberek elé, amit már több évtizede nem csodálhattak meg. Az állatok visszatértek az emberek által ellepett területekre, a bolygó gyógyulni kezdett.

A szakemberek azonban már akkor is figyelmeztettek, hogy ez egy fals kép, csupán a felszínt szemléljük. Sajnos a leállás a klímakatasztrófa szempontjából annyira kicsi porszem, hogy ez nem befolyásolja annak lefolyását. Ahhoz, hogy valóban felléphessünk ellene, az emberiségnek ennél jóval többet kell tennie, jóval mélyebbre kell nyúlnia.

ENSZ

Az Együtt a tudományban 2021 című jelentésében az ENSZ kénytelen volt felnyitni a reménykedők szemét. Mostanra ugyanis nem csak visszaálltunk a járvány előtti kibocsátási szintre, hanem meg is haladtuk azt. A trendeket tekintve pedig ki kell mondani, hogy a világ nagyon rossz irányba halad.

kép: ttk.elte.hu

A kibocsátás csökkentése helyett a gazdasági fellendülés oltárán áldozzuk fel a klímát, ami persze sok szempontból érthető, de ez messze nem jelenti azt, hogy nem fogunk érte elképesztően nagy árat fizetni.

A jelentés rámutat, hogy 2017 és 2021 között 1,06 – 1,26°C-kos átlaghőmérséklet emelkedést mutat a világ, és ez az adat 2025-re 1,8°C-ra is nőhet. Ezzel szemben a párizsi egyezményben a cél az 1,5°C ALATTI érték lett volna.

Súlyos következmények

Arról már nagyon sok helyen írtak, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha ennyivel vagy annyival emelkedik az átlaghőmérséklet. Ezek azonban kalkulációk, és könnyű velük vitatkozni, azokat riogatásnak feltüntetni.

kép: danube-region.eu

Így a jelentés most annál marad, amit már most lehet tudni. Ez pedig a tengerszint emelkedése, ami 2300-ra a mostani felmelegedési mérték miatt eléri a 0,3 és 3,1 méter közötti szintet. Ennek oka egyszerű fizika – a hőtágulás jelensége, mely a melegedő óceánokban is végbemegy. A szintemelkedés pedig csak egyike azoknak a hatásoknak, amikkel szembe kell nézni, ésPetteriTaalas, a WMO főtitkára elmondta, a ránk váró életmódbeli és gazdasági változások a klímakatasztrófa nyomán messze sokkal rosszabbak lesznek, mint amiket a pandémia alatt éltünk meg.

lead kép: NOAA