Május 20. Hétfő, Bernát, Felícia

Ötödével kevesebb élelmiszert termel a világ, mint 1960-ban, de nem szándékosan...

Éghajlat
2021. május 03. 11:00
null

A klímakatasztrófa és annak hatásai egy kicsit távolinak tűnnek a legtöbb embernek. Hiszen arról beszélünk, mi lesz az emberiséggel 2100-ban, vagy hogy a tenger szintjének emelkedése milyen hatással lesz. De kár lenne azt hinni, hogy a következmények még messze vannak, ugyanis már most küszködünk velük - és a helyzet csak romlani fog.

Élelmiszer

Az egyik legnagyobb mumus, mellyelriogatnakminket az élelmiszerbiztonság eltűnése. De hogyan is történhetne meg, hogy nemtudunk annyit termelni pusztán 2°C-nyi emelkedéssel? Hiszen az szinte semmi!

kép: cdc.gov

Csakhogy ez a “szinte semmi” átalakítja azidőjárást, szélsőségessé teszi azt, így a mezőgazdaság az aszályokból az áradásokban találja magát, és ez a hullámvasút egyre kevesebb teret enged a termelésnek. Emiatt pedig csökken a megtermelt élelmiszerek mennyisége, ahogyan arra a MarylandiEgyetem szakértőinek aNatureClimateChangetudományos folyóiratban megjelent tanulmánya is rámutat. Ráadásul az adatok pontosabbak, mint az eddigiek, hiszen a számításoknál nem csak az időjárási tényezőket vették figyelembe, hanem a vizsgált növények köre is lényegesen szélesebb volt, mint a megszokott gabonaféléké.

Az eredmény? Már most, napjainkban is ötödével kevesebb élelmiszert vagyunk képesek megtermelni, mint az 1960-as években. Hogy miért nem érezzük ezt? Mert a technológia fejlődik, és ez egy bizonyos pontig képes ellensúlyozni a veszteségeket. De nem a végtelenségig.

Merre tovább?

A népesség egyre csak nő, ennek megfelelően - még egy utópisztikus, egyenlő élelmiszerelosztással rendelkező világban is - növelni kell a megtermelt élelmiszerek mennyiségét. Ezt pedig a termőterületeknövelésévellehet elérni, amihez több víz, több erdőirtás kell, ez pedig egy ördögi kört eredményez.

kép: stock.adobe.com

Nyilvánvaló tény, hogy egyszerűen nem képes a bolygónk ennyi ember eltartani, vagyis a népességet mindenképpen csökkenteni kell. Ezzel párhuzamosan pedig olyan megoldások felé kell kanyarodni az élelmiszer termelésben, melyek nem csak fenntarthatóak, hanem kifejezetten alacsony a vízigényük, és helyet is csak minimális mennyiségben igényelnek - ráadásul ezt még csak véletlenül sem az időjárást is hatalmasmértékben befolyásoló erdőségektől veszik el!

lead kép: fli.institute

klímaélelmiszernövényemberétel