Október 4. Péntek, Auróra, Edvin, Edvina, Tirzusz

Mexikóban új, élhető város tervével állt elő egy cég

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Az ember fennmaradása és boldogulása a megváltozott körülmények között szinte minden tudóst foglalkoztat. A mikéntekre azonban inkább az építészek képesek megadni a választ, ahogyan azt aStefanoBoeriArchitettiis teszi.

Mexikó

Most Mexikó kap lehetőséget arra, hogy megmutathassa mit is jelent a fenntartható fejlődés, az olyan város, mely nem csak az embereknek jó. Erre kínál igen impozáns megoldást a milánói székhelyű cég.

A városok egyik nagy hátránya a rengeteg kő, beton, mely kiszorítja a növényzetet. Ezen mindenképpen változtatni kell, hiszen egyrészt befolyással van a klímaváltozásra is, másrészt az emberek fizikai és mentális egészségére. Ennek megfelelően a tervezőcég által megálmodottSmartForest City névre keresztelt város nem fukarkodik a növényzettel.

kép: inhabitat.com

Az összesen 130 000 lakó befogadására alkalmas település 7 500 000 növénynek ad otthont. Minden egyes lakóra 2,3 fával számoltak a tervezők, emellett pedig parkok, zöldtetők és vertikális kertek nélkül nem valósulhat meg egyetlen épület sem. Természetesen a környező erdőségek megőrzése is cél, vagyis első ránézésre a város valóban olyan, amiben élni is lehet.

Étel és közlekedés

Az élelmiszerek tekintetében is önellátó lenne a település, amiről egy, a város körül húzódó mezőgazdasági sáv, valamint a belső elhelyezésű különleges termesztési eljárások gondoskodnak. Az energiaszükségletet napelemek adják, melyek szintén a város körül elhelyezett sávban helyeznének el.

A közlekedés tekintetében sem engedik ide a hagyományos hajtási technológiákat. Ezeket az járműveket a várostól távol egy parkolóban kell letenni, a városba pedig kizárólag elektromos közlekedésű járművekkel lehet bejutni, és belül közlekedni.

kép: inhabitat.com

A vízellátást csőrendszer biztosítaná, mely a tengervizetsótlanításután juttatná a lakásokba, valamint a kialakított lagúnákba, így egy igazi kis paradicsomot lehet létrehozni.Mindeztráadásul úgy, hogy az építkezés és az épületek ökológiai lábnyoma szinte teljesen kiiktatható, hála az elképesztő mennyiségű növénynek és az általuk megkötött szén-dioxidnak.

Sajnos, mint a legtöbb hasonló projekt, ez is csak terveken létezik, de várhatóan nagyon sok részletet lesznek kénytelenek átemelni a várostervezők a hasonló koncepciókból, hiszen ennek szükségessége egyre égetőbb a klímakatasztrófa tükrében.

lead kép: inhabitat.com