Május 6. Hétfő, Frida, Ivett

Zöld Karácsony Budapesten

Éghajlat
2019. október 17. 12:00
null

Új vezetést kapott Budapest is, ésvannak, akik ennek nem fognak örülni. Karácsony Gergely ugyanis a zöldítés felé mozdítaná el a fővárost, ami a dugókat és az autók számát is csökkentené.

Kevesebb autó?

Nem a hazai lenne az első,és nemis az egyetlen főváros, ahol kis túlzással, de hadat üzennek az autóknak. Csakhogy ehhez legalább olyan szerteágazó, gyors, pontos és tiszta tömegközlekedési rendszer kellene, mint Bécsben, Londonban vagy éppen Párizsban. Hiszen azt afőpolgálmesteris tudja, hogy az autót kihúzni az emberek alól csak úgy lehet, ha legalább annyira vonzó közlekedési lehetőséget biztosítunk számukra.

kép:budapestbylocals.com

Így jelen esetben a tervezetek nem is tartalmaznak drasztikus lépéseket, sokkal inkább az alternatívák erősítésére helyezik a hangsúlyt. Így például a közösségi közlekedés fejlesztésére, vagy a tömegközlekedési kedvezmények kiterjesztésére.

Az intézkedésekre szükség is van, hiszen Budapest levegője is szennyezett, ez pedig a fővárosiaknak és a közelben élőknek is egészségügyi problémákat okoz.

Több zöld

Hogy autóból kevesebb lesz a városban, az nem kétséges, már csak azért is, mert nem igazán lesz hely hova parkolni. Végre ugyanis a főváros is erőteljes zöldítésbe kezd, legalábbis a tervek és ígéretek szerint. Nem csak a parkok és közösségi pihenőterek száma növekszik majd meg, hanem a fásítás is nekilódulhat.

Ez sok esetben a parkolók rovására történhet, de tény, hogy fára sokkal nagyobb szükségünk van a klímakatasztrófa korában, mint autóra és parkolóra, hiszen az utóbbi kettő közül egyik sem képes megkötni a co2-őt, tisztítani a levegőt,élőhelyetteremteni, vagy oxigént előállítani.

kép:arborday.org

A zöldítés - ahogyan arra most már sok példát láthatunk - első körben sokaknak fáj, hiszen egy sor olyan problémát vet fel,melyekkel meg kell birkózni. Például azt, hogy ha a tervek szerint haladva a Duna pesti szakasza, és a teljes pesti alsó rakpart a gyalogosoké és a bicikliseké lesz, akkor bizony a forgalmat más irányba kell terelni. Hosszabb távon azonban nem csak a levegő lesz jobb, de a turisztika is fellendül, illetve a fővárosi emberek és az ott dolgozók produktivitása is megnő, ami gazdaságilag egy nagyon nem elhanyagolható szempont.

lead kép:bloomberg.com

növényfaBudapestvároséletzöld