Október 14. Hétfő, Helén

Szabad út a szénnek

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

ATrumpkormányzat egy újabb lépéssel került közelebb ahhoz, hogy a globális felmelegedés elpusztítsa területe egy részét. Igaz, ezt ők egészen másképp látják

Szénstop

Az Obama kormányzat bevezetett egy intézkedést, mellyel megtiltották az új szénerőművek alapítását, és korlátozták a jelenlegiek működését is. A cél egyértelműen a szénipar jelentőségének csökkentése volt, hiszen a klímaváltozás nem két évvel ezelőtti történet, már akkor is tisztában voltak vele, hogy valamit mindenképpen tenni kell. Az Obama kormánynak nem ez volt az egyetlen olyan lépése, mellyel az USA a megújuló energiatermelők jelentette új korszak felé lépegetett.

kép:telegraph.co.uk

A kormányváltás azonban gyökeres változást hozott a haladási irányban is. Ennek egyik első mozzanata az volt, mikorTrumpelnök kijelentette, kilépteti országát a párizsi klímaegyezményből, abból a paktumból, mely alaköve a klímaváltozás elleni küzdelemnek. Ez a lépés egyelőre nem történt meg, mivel az egyezmény elhagyása nem lehetséges bármikor, arra csak meghatározott időpontokban van mód, de a bejelentés bizony komoly aggodalmakra adott okot.

Szén go

Trumpelnök választási ígéretei közt első helyen szerepelt, hogy a szénipar fényét visszaállítja, mivel az megkopott az Obama kormányzat döntései alapján. Erre sok lépést tett a jelenlegi vezetés, ezek közül néhány jelentős volt, néhány inkább csak látszatintézkedés.

Most azonban a szénstopnak is vége, mivel azt teljes egészében feloldotta a kormány. Innentől a szénipari nagyvállalatok kedvükre tevékenykedhetnek. Az indoklásban azt emelte ki AndrewWheeler, az EPA, vagyis az Amerikai Környezetvédelmi Hatóság vezetője, hogy a polgároknak szüksége van a megbízható és olcsó energiára, a kormánynak pedig az a feladata, hogy ezt biztosítsa számukra. Azt azonban már nem igazán emelik ki, hogy a szénenergia milyen változásokat hoz majd a polgárok életébe.

kép:businessgreen.com

Az intézkedésben azonban van egy kitétel, ami reményre adhat okot. Ez pedig az, hogy bár a kormányzat feloldotta a tiltást, de a tagállamok maguk dönthetnek az engedélyezésről. Ez perszeegyes esetekbennagy üzletet jelent a szénipari óriásoknak is, de azzal is számolni kell, hogy a tagállamok nagy része nem ért egyetTrumpklímaellenes lépéseivel. Ezt láthattuk már apárizsiklímaegyezményből való kilépés kapcsán, mikor is több tagállam is jelezte: hiába távozik az USA az egyezményből, annak vállalásait továbbra is kötelező érvényűnek tekintik magukra nézve. Remélhetőleg most is hasonló reakciókkal találkozhatunk, és a megújulók térhódítása továbbra is jelentős mértékű, sőt, növekvő lesz, hiszen ma már a világon mindenhol olcsóbb a szélenergia, mint a legolcsóbb szénenergia, ami a polgároknak tökéletesen megfelel.

lead kép:carbonbrief.org