Október 7. Hétfő, Vendelina

2,6 milliárd embert mosott el az áradás

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Sokan és sok helyen emelik fel a hangjukat az erdőirtásokellen, desajnos ennek igen kevés foganatja van. Azzal érvelni, hogy oxigént termelnek felesleges, mivel ennek a gáznak egyelőre nincsen ára, míg a mezőgazdaság alá vont területeknek igen, és az emberek többsége nem lát túl a pénzen.

Saját bőrén

Sajnos igaz, hogy az ember a hibáiból tanul, és ez bizony az erdőirtásokonkeresztül is látszik. Addig vágták ki szisztematikusan a fákat, míg a nyakukba nem kapták a következményeket, méghozzá szó szerint. Az erdőségek ugyanis nem csak az éltető oxigén termelése, vagy a biodiverzitás megőrzése miattfontosak. Az erdő és a dús növénytakaró ugyanis elképesztően nagy mennyiségű vizet képes elnyelni, ami fontosabb, mint gondolnánk.

kép:nbcnews.com

Az ENSZ aktuális jelentése szerint, mely a bekövetkezett természeti katasztrófákat vizsgálja, a legtöbb esetben az áradások okoztak gondot. Ezt pedig óriási mértékben segítette elő az a tény, hogy a kivágott erdőségek már nem kötötték meg a vizet, így az a városokra zúdult, a földcsuszamlásokról már nem is beszélve, melyet a növényzet szintén nagy százalékban gátol meg.

Mennyi az annyi?

A jelentés 1995 és 2015 között foglalkozott az időjárás által kiváltott katasztrófákkal. Ha Önnek is feltűnt, hogy egyre többször lehet olvasni árvizekről, amik ráadásul egyre rosszabbak, akkor nem téved. A medrükből kilépő folyók ugyanis az összes katasztrófa 56%-át teszik ki, 2.6 milliárd embert érintve ezzel a bolygón.


kép: foodlist.com

a vizsgált időszakban összesen 3062 árvíz katasztrófát regisztráltak, mely az összes természeti katasztrófa 43%-a,ideértvea földrengéseket, vagy a vulkánkitöréseket is, ezzel pedig messze megelőzi a második helyezett hurrikánok és viharrendszerek okozta eseményeket, melyek az összes katasztrófa 28%-át teszik ki.

Sajnos az is nyilvánvaló, hogy az áradások egyre sűrűbben jelentkeznek, és egyre nagyobb területeket érintenek. A velük járó halálos áldozatok száma is emelkedik, illetve az okozott anyagi kár is folyamatosan emelkedő tendenciát mutat. Különösen rossz helyzetben van a mezőgazdaság, vagyis az élelmiszertermelés, így a jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy sürgős intézkedésekre, elsősorban erdőtelepítésekre van szükség, különben olyan élelmiszerhiánnyal nézünk majd szembe néhány éven belül, mely soha nem látott méreteket ölt.

lead kép:washingtonpost.com