Június 19. Szerda, Gyárfás

Desszertnek egy kis szöcskét?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Egyre többen vagyunk, és fenntartásunk egyre nagyobb gondot jelent a Földnek. Ennek egyik oka, hogy eszünk, ráadásul nem is keveset, de meglepően kevés élelemforrást tekintünk elfogadhatónak. Ez ízlés kérdése, ami viszont olyan luxus, melyet nem sokáig engedhetünk meg magunknak.

Bill is beszáll

Bill Clinton, volt amerikai elnök ezt szintén így látja, így nemrégiben 1 millió dollárral támogatott meg egy projektet, melyet diákok dolgoztak ki. Lényegében arról van szó, hogy a diákok egy olyan lehetőséget finomítanak, mely saját, tenyészthető fehérjeforrással lenne képes ellátni a világ legszegényebb régióit is, ezzel komoly esélyt adva, hogy az élelmezési gondokat rendezni lehessen.

kép:lastwordonnothing.com

Ezeken a területeken nem az a gond, hogy nincs állattenyésztés, hanem az, hogy nem a szegényeknek szól. A városi szegénység, vagy a mezőgazdasági területektől elzárt éhezők számára ugyanis a hagyományos haszonállatok tenyésztése nem megoldható. Egyrészt, nem képesek azok etetését biztosítani, másrészt erre helyük sincsen.

Kivéve persze, ha hajlandóak vagyunk megérteni, hogy a hagyományos nem az egyetlen út. A fehérje forrása lehet más is, a disznón, csirkén és marhán kívül. Igen, a rovarokról van szó, hiszen fehérjében és tápanyagokban gazdagok, és az ember fejlődése során folyamatos táplálékforrásnak is tekintette azokat.

Mikro állat gazdálkodási rendszer

Persze a lehetőséget még alaposan ki kell dolgozni, de mindenképpen kecsegtető lehet. Sok esetben a rovarok olyan növényi részeket fogyasztanak, melyeket mi nem, vagyis az élelmezésük könnyebben megoldható. Ehhez persze arra is szükség van, hogy a tücsökről, mint a leggyakrabban ilyen lehetőségként kezelt rovarról áttérjünk már fogyasztható rovarokra is, hiszen sok esetben az őshonos, vagy más táplálékforrást igénylő fajokat könnyebb tenyészteni (például a csótányok szinte mindent képesek megenni a tücskökkel szemben, tápértékük pedig legalább olyan magas).

kép:planetforward.org

Sokan fanyalognak, amikor a rovarok fogyasztásáról van szó, pedig a belátható jövőben kénytelen leszünk számolni velük, mint táplálékforrással. A marha és más haszonállatok tenyésztése ugyanis akkora terhet jelent a bolygónak, hogy azt sokáig már nem lehet sem fenntartani, sem pedig fokozni. Ma már a rovarok felhasználása az állateledelekben előfordul, és egyelőre sikeresen is működik.

A tudósok azonban felhívják arra is a figyelmet, hogy bár elsőre mindenképpen jó alternatívának tűnik a rovarevés, a tenyésztés, és nagyüzemi tartás környezetre gyakorolt hatásait nem ismerjük, hiszen sohasem találkoztunk még velük. Ráadásul a szervezetre gyakorolt hosszú távú hatásaik is ismeretlenek, vagyis ahhoz, hogy ténylegesen beépülhessenek a mindennapi étkezéseinkbe, még sok kutatást kell elvégezni velük kapcsolatban.

lead kép:goodtimes.sc