Október 11. Péntek, Brigitta

Ígéretek helyett rövidtávú célokat követelnek a befektetők a Shell-től

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Elérkezett az az pont, amikor már a nagy mamutvállalatok sem vonhatják ki magukat a klímaváltozás elleni harcból. Nem lesz elég, ha üres ígéreteket tesznek, és még az is kevés lesz, ha a megoldáson gondolkoznak, abba fektetnek pénzt. Önmaguknak is tenniük kell!

Döbbenetes összegek

A Shell, az Exxon és sok más olajtársaság is súlyosan felelős azért, hogy a klímaváltozás elkezdődött, illetve azért is, mert idáig jutott. Hiba lenne azt állítani, hogy nem tesznek semmit, mert ez nem igaz. Ezek a hatalmas cégek dollár milliárdokat költenek arra, hogy megtalálják a megoldást, hogy lehetne lassítani a klímaváltozást. Egyesek azt a vonalat követik, hogy hogyan lehetne a szén-dioxidot kivonni a levegőből, míg mások a megújuló energiaforrások minél jobb kinyerését célzó fejlesztésekbe fektetnek hatalmas összegeket. Vagyis foglalkoztatja őket is a kérdés, hiszen ezen a bolygón élnek, működnek, kénytelenek észrevenni a gondot.

kép:oilprice.com

Mindemellett azért az is el kell mondani, hogy önmaguk ökológiai lábnyomának csökkentéséért messze nem tesznek meg ennyit. Vagyis a helyzetet tovább rontják, miközben gőzerővel keresik annak megoldását. A Shell esetében ezt elégelte meg a részvényesek tömege, és nyomást gyakoroltak a vállalatra.

Teljesíthető célok

A Shell is vállalt szép számokat a károsanyag kibocsátással kapcsolatban, de 30-50 éves távlatokban, és sajnos már most érezhető volt, hogy képtelenek lennének tartani az ígéreteiket. A részvényesek így hőbörögtek, még az olyan nagyok is, mint a Churc of England és a Rebeco holland befektető társaság.

A cél az volt, hogy a Shell vállaljon nagyobb felelősséget a klímaváltozás elleni harcban. Ezt sikerült is elérni, így az új cél, hogy 2035-re nettó 20%-kal csökkentse önmaga és fogyasztói szénlábnyomát. Ezt követően minden 3-5 évben rövidtávú, de komoly célokat kell kitűzni maguk elé. Hogy komolyan gondolja-e a társaság a kezdeményezést? Elég valószínű, mivel a felső vezetők fizetése bánja, ha a cél nem teljesül.

kép:huffingtonpost.com

A Shell nem csak ebben, más területeken is többet tesz a természetért, és a környezetvédelemért, mint versenytársai. Kell is, hiszen az olyan olajhatalmasságok, mint amilyen a Shell, a BP, vagy éppen az ExxonMobil felelnek a világ károsanyag-kibocsátásának egy jelentős hányadáért!

lead kép:edf.org