Az épÃtészet egy állandóan változó, fejlÅ‘dÅ‘ dolog. Az irányok nem mindenkinek tetszenek,ez elÅ‘fordul. Fontos azonban, hogy a fenntarthatóság akkor is szempont legyen, ha valami egészen újról álmodunk. Ez igaz London egyik új, valószÃnűleg megosztó projektjére is.
Testvért kap az Uborka
Uborkának is hÃvják, de pikÃrtebb vonalon London legnagyobb dildójának is becézik azt az irodaépületet, mely AngliafÅ‘városának egyik vitatott jelképévé vált. Hogy érdekli a turistákat, az biztos, vagyis az elismerés jár a tervezÅ‘knek, Norman Fosternekés Ken Shuttleworthnak, valamint az Arup tervezÅ‘irodának.
kép:change.org
Most már biztos, hogy az Uborka kistestvért is kap, illetve ha szorosan nézzük, akkor nagy testvért. Megkaptákaz engedélyeket ugyanis egy új felhÅ‘karcoló épÃtésére, mely a Gherkin szomszédságában kap majd helyet. A Tulip, vagyis tulipán névre keresztelt épületet 2020-ban kezdik épÃteni, és várhatóan 2025-re készül majd el.
Tulip
Most nem egy irodaházzal gazdagodik London. A Tulip formájában követi a Gherkin épület látványvilágát, hiszen a tervezÅ‘k is azonosak, és az épÃttetÅ‘ cég is megegyezik mindkét esetben. Most viszont egy környezettudatos kilátóról van szó, melyben étterem, osztályterem és egy 130 négyzetméteres kert is kialakÃtásra kerül. Ezek közül talán a legérdekesebb az osztályterem, mely a londoni iskolásokat várja szeretettel. Itt interaktÃv eszközökkel lehet többet tudniLondon történelmérÅ‘l, akár úgy is, hogy a hÃres épületeket a toronyból élÅ‘ben is megszemlélheti az odalátogató. Természetesen a turistákra is gondoltak, hiszen a Tulip felsÅ‘ szerkezete szinte teljesen üveggel fedett, és több szinten is lesznek kilátók. A torony több, mint 300 méter magas acélszerkezet lesz, melyben azonban csak a felsÅ‘ szakaszán lesz élettér kialakÃtva.
kép:news.sky.com
A leginkább egy bibére emlékeztetÅ‘ épület napelem rendszerrel nyeri majd az energiát, és zéró – kibocsátásúvá is teszik a fenntarthatóság jegyében. Hogy mennyire szép, vagy mennyire illik London látképébe a torony, ezt mindenki döntse el maga, az viszont tény, hogy a jövÅ‘ épÃtészete csak ebben a formában képzelhetÅ‘ el: önellátó, környezetterheléstÅ‘l mentes épületekkel.
lead kép:edition.cnn.com