Október 16. Szerda, Gál

Az EU megtette az első lépéseket a klímasemlegesség felé

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Az EU egyik kitűzött célja, hogy 2050-re klímasemlegessé válhasson. Ez ugyan nem azonos a karbonsemlegességgel, de célnak mindenképpen nemes. Összességében a szén-dioxid kibocsátását kell 40%-kal mérsékelnie, és ehhez bizony komoly átalakításokra lesz szükség.

Klímacsúcs

Pár a katowicei klímacsúcson végül nem sikerül elfogadtatni az ENSZ jelentését, azért nem volt teljesen eredménytelen a dolog, hiszen az utat kijelölték, amin a világnak végig kell mennie. Már ez is előrelépés, és most az EU megkezdte ezt a menetet.

kép:tvm.com.mt

Az Európai Uniótársjogalkotó intézményei megállapodtak abban, hogy a közlekedést modernizálni kell. Ez az új autók gyártását érinti, és természetesen a károsanyag kibocsátással van összefüggésben. Erre mostanában különösen nagy figyelmet fordítunk, hiszen egyrészt igencsak tekintélyes szeletet tudhat magáénak a klívaváltozás kiváltásából ez a szektor, másrészt a nemrégiben komoly port kavart Volkswagen botrány még nem csengett le, hiszen technikailag magával rántotta az egész autóipart.

Csökkenteni kell!

A megállapodás értelmében a személyautóknak 37,5%-kal, a haszongépjárműveknek 31%-kal kell csökkenteni a károsanyag kibocsátásukat. Ezek a célszámok az egyes gyártók termékeinek átlagára vonatkoznak, vagyis továbbra is lehetnek magasabb kibocsátású modellek, ha mellettük a gyár kompenzál nulla emissziós, vagy alacsony kibocsátású modellekkel.

Az intézkedést 2030-ra kell végrehajtani, bár a hivatalos megerősítésre még várni kell egy keveset, azonban hónapokon belül az is meglesz.

kép:china.org.cn

Az, hogy a kibocsátás mérséklése átlagot jelent, egy kis aggodalomra ad okot. Hiszen az új autók árai között is hatalmas különbségek vannak. Ha a zéró, vagy alacsony kibocsátású járművek ára magasabb lesz, mint a szennyezőké, akkor bizony a levegő minősége is remekül mutatni fogja, mely régiók, vagy az Unió mely országai a szegényebbek, hiszen itt a levegő szennyezettsége nem igazán fog változni, inkább csak romlani. Ennek oka, hogy a nyugati használt, erősen szennyező autók olcsón fognak áramlani a szegényebb régiókba.

A döntés mindezekkel együtt örvendetes, hiszen bár valószínűleg nem mindenhol egyformán javít majd a helyzeten, a klímaváltozás ellen tett lépésként nagyon is sokat számít!

lead kép:coverfox.com