Október 13. Vasárnap, Kálmán

1 millió focipályányi erdőt vágtak ki az esőerdőkből egyetlen év alatt

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Az Amazonas nem csak azért fontos az emberiségnek, mert a Föld tüdeje, ugyanis komoly hatást gyakorol a csapadék mennyiségére és eloszlására is a térségben, hiszen tetemes mennyiségű pára szabadul fel belőle. Az Amazonas közkincs, de rendelkezni a többsége felett csak egyetlen ország rendelkezik.

Segélykiáltás

Az utóbbi évek az esőerdők számára sikeresnek voltak mondhatóak- hála a szigorú szabályozásnakés a büntetések végrehajtásának, egyre kevesebb területtől kellett elbúcsúznunk évente. Ez a helyzet azonban mostanra nem igaz, mivel idén 7900 négyzetkilométernyi területet taroltak le a Greenpeace adatai szerint. Ez a hatalmas terület olyan veszteség, melyet nem lehet néhány év alatt helyreállítani, regenerálódásához évtizedek kellenének.

kép:dandc.eu

Sajnos a feltételes mód sem véletlen, mivel a jelenlegi vezetés nem igazán „zöldpárti”. Jair Bolsonaro elnök ugyanis programjában már kifejtette, hogy nem ért egyet az esőerdők szigorú védelmével. Szerinte a gazdaság növekedése fontosabb, így az erdőségekés az őslakosok védelmét is meg akarja nyirbálni. Sőt, a környezetvédelmi minisztériumot össze kívánja vonni a mezőgazdasági minisztériummal, hogy már ezzel se legyen gond. Egy újabb vezető, aki valamiért nem érti, hogy a gazdasági érdekek előtérbe helyezése eltűntetheti az emberiséget a bolygóról. A pénzt ugyanis bármennyire is szeretnénk, nem lehet megenni…

Szegénység kontra környezet

Igaz, könnyű ítéletet mondani egy ország felett, ami a saját szegényeit szeretné menteni azzal, ami a területén van, vagyis az övé. Ebben az esetben azonban ez nem egészen igaz, hiszen olyan természeti értékhez akar nyúlni a brazil vezetés, mely az egész Föld számára fontos, vagyis egy ilyen döntést nem szabadna egyedül meghoznia.

kép:simplebooklet.com

Az Amazonas esőerdeinek léte nem csak az ott élő számtalan állat-és növényfaj miatt fontos (ezeknek pedig igen nagy százaléka kizárólag itt található meg). Ahogyan azt már írtuk, a csapadékeloszlásban is hatalmas a szerepe a területnek, de azt sem szabad elfelejteni, hogy évente 2 milliárd tonna szén-dioxidot köt meg az erdőség, emellett pedig a létfontosságú oxigén 20%-át is ez a terület adja.

Elpusztulása beláthatatlan következményekkel járhat, dominóelv-szerű sorozatos katasztrófákat okozva világszinten. Mindenképpen tenni kell azért, hogy a terület érinthetetlen legyen, hiszen bár csak Brazíliának származik előnye a kiirtásból, minden egyes ember megsínyli az erdők eltűnését!

lead kép:brazil.network.hu