Október 4. Péntek, Auróra, Edvin, Edvina, Tirzusz

Így vihet vizet olcsón a legszárazabb területekre is

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

A vízhiány, illetve az ez ellen való küzdelem egy soha meg nem álló kerék. Mivel a vízfelhasználásunk hatalmas, és az emberiség terjeszkedése sem áll meg, így megoldást kell találni arra is, hogy az olyan területek is vízhez jussanak, ahol egyébként nincs.

Első körben a sivatag

A vízhiány ma már a nagyvárosokat is érinti, ennek oka a globális felmelegedés. Ám vannak területek, ahol a víz már emberöltők óta az egyik legnagyobb kincs, amit csak találni lehet. Ezeknek a sivatagos területeknek a lakói hozzászoktak ahhoz, hogy kevés a víz, de a klímaváltozás őket is érzékenyen érinti. Egy új innováció azonban segítségükre lehet.

kép.designindaba.com

Nem ez az első, és valószínűleg nem is az utolsó olyan szerkezet, mely a vízhiányt hivatott leküzdeni. Léteznek hatalmas tornyok, melyek a levegőben lévő nedvességet szűrik ki, és olyanok is, melyek a kicsapódó párát hasznosítják. Ez utóbbi körhöz tartozik a WaterSeer is.

37 liter

A szerkezet VICI-Labs, a UC Berkeley Egyetem és az amerikai Nemzeti Békehadtest Szövetség közös munkáját dicséri. Jelen esetben is egy toronyról van szó, ám ez nem magasabb egy embernél. Kondenzációs technológiát alkalmaz ahhoz, hogy a vizet kinyerje. A torony alján a föld alatt egy fémmel borított tartálytalálható. A tornyon keresztül leszáll a forró levegő, a hideg fémmel érintkezve hirtelen leűl, és így a benne lévő nedvesség kicsapódik. Ezzel az eljárással és a WaterSeer segítségével naponta kinyerhető 37 liter ivóvíz, méghozzá kifogástalan minőségben.

kép:sputniknews.com

A szerkezet nagy előnye, hogy sem áram, sem vegyszerek nem kellenek az üzemeltetéséhez, így fenntartása nagyon olcsó. Telepítése sem kíván különösebb szakértelmet, vagyis szinte bárki képes arra, hogy segítségével vízhez jusson. És 37 liter ivóvíz nagyon sok, tekintve hogy egy átlag ember napi 3-4 liter vizet igényel. A sivatag népei ennél kevesebbel is megelégszenek. De még 3 literrel számolva is 12 ember adagját képesek előállítani.

lead kép:borgenproject.org