Október 4. Péntek, Auróra, Edvin, Edvina, Tirzusz

Egyre közelebb van a néma kamionok kora

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Csökkenteni kell a károsanyag kibocsátást, amit a közutakon a leginkább a dízel üzemű járművek kiiktatásával lehet elérni. Ezután a benzines járművek, a régiek és minden szennyező is ki kell kerüljön a forgalomból, ami nem is olyan sokára bekövetkezik.

Dízel

A dízel üzemű járművek körüli botrány egyre csak nő, és egyre több vezető érzi szükségesnek azt, hogy drasztikusan lépjen fel ezek ellen az autók ellen. Városokból, egész országterületekről tiltják ki a túl öreg, az alacsony környezetvédelmi besorolású, vagy a dízel autókat. A szállítmányozás világa azonban más, hiszen ha szeretnénk megkapni az árut, akkor be kell engedni a kamionokat, amiknek ma elenyésző része benzines, a többi mind dízel.

kép:plugincars.com

A közúti fuvarozást kiváltani nem igazán lehet, hiszen ez az egyetlen hatékony eszköz – egyelőre- mellyel minden apró településhez vagy nagyobb városhoz el lehet juttatni szinte bármilyen árut. Vagyis a kamionok és teherautók maradnak. Ha pedig maradnak, akkor más lehetőség után kell nézni. Ha nem lehet kizárni, át kell alakítani. Nem csoda hát, hogy egyre több cég jelenik meg, melyek kifejezetten elektromos kamionok gyártásával foglalkoznak.

Valódi alternatíva?

Nem csak, hogy valódi, hanem erősen terjeszkedő is. a cél, hogy 2030-ra minden harmadik kamion elektromos üzemű legyen, és ebben az esetben a világ vezetőinek óhaja egybeesik a gazdasági érdekekkel is.

Az elektromos kamionok ára is egyre csökken, ahogy egyre nagyobb lesz a konkurenciaharc. Fenntartásuk lényegesen olcsóbb, mint fosszilis üzemanyagot használó társaiké, ráadásul út díj és más kedvezmények is bőven jutnak rájuk. A legnagyobb költség, vagyis az akkumulátorok díja is egyre csak csökken, ráadásul hatásfokuk jelentősen megnő. Az európai viszonyokban a szállítmányok zöme 500 kilométeres távval számolható, vagyis nem gond, ha a kamion nem tesz meg egyben 2000 kilométert, ráérnek a töltésre a lerakodás alatt is.

kép:blog.atlastrend.com

Azt, hogy nem csak a levegőbe beszélnek az elektromos fuvarozás hívei, mi sem bizonyítja jobban, hogy évente több, mint 50%-kal nő, illetve a következő években ennyivel fog nőni az elektromos teherautók száma. Ahogyan pedig ez a technológia terjed, úgy lesz egyre olcsóbb, és úgy állnak át a kisebb cégek is az e-autózásrajelentősen csökkentve ezzel a károsanyag kibocsátást. Persze a képletben nagyon nagy arányban vesz részt az is, hogy megújuló forrásból származik-e az áram, mely az autókat hajtja, vagy a fosszilis anyagok égetésével állítják elő.

lead kép:caradisiac.com