Nyárias meleg
Pünkösd vasárnap sok napsütésre számíthatunk, gomolyfelhőkkel.
Pünkösd vasárnap sok napsütésre számíthatunk, gomolyfelhőkkel.
Szombaton a többórás napsütés mellett gomolyfelhők lesznek az égen, és főleg délen zápor, zivatar is előfordul.
Pénteken a többórás napsütés mellett megnövekszik a gomolyfelhőzet, és délután főleg a középső tájakon alakul ki zápor, zivatar.
Csütörtökön sok napsütésre számíthatunk gomolyfelhőkkel.
Szerdán a reggeli, délelőtti órákig az erősen felhős égből elszórtan lehet még záporeső.
Kedden a sok napsütést eleinte csak fátyolfelhők zavarják, majd északnyugat felől megnövekszik a gomolyfelhőzet.
Hétfőn ragyogóan napos, kellemesen meleg időre számíthatunk.
Vasárnap sok napsütésre, kellemes kora nyárias időre számíthatunk.
Szombaton sok napsütésre számíthatunk kevés gomoly-, a Dunántúlon fátyolfelhőkkel.
Pénteken reggelig északnyugaton még előfordul gyenge eső, majd napközben kelet felől mindenütt csökken a felhőzet, és egyre nagyobb területen süt ki a nap.
Csütörtökön erősen felhős, vagy borult lesz az ég, de a Dunántúlon többször szakadozik már a felhőzet.
Szerdán a párafoltok megszűnése után nyugaton marad a borongós idő, míg keleten gomolyosodik a felhőzet a kevés napsütés mellett.
Kedden erősen felhős, vagy borult lesz az ég.
Hétfőn reggelig sokfelé, majd napközben főleg az ország délkeleti felén várható eső, zápor.
Vasárnap erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és délnyugat felől egyre többfelé várható kiadós esőzés.
Szombaton a nap első felében északon erősen felhős marad az ég, és szórványosan újabb eső, zápor alakul ki.
Pénteken túlnyomóan borult lesz az ég, és szinte országszerte várható eső, zápor.
Csodaszép tavaszi idővel kedveskedett nekünk a hét eleje.
Csütörtökön délnyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és a délelőtti óráktól egyre többfelé várható eső, záporeső.
Szerdán sok napsütésre számíthatunk, majd nyugaton késő délutántól növekedni kezd a felhőzet.