Március 29. Péntek, Auguszta

Végre egy újabb lépés az eszközök újrahasznosítása felé

Zöld zóna
2020. július 13. 12:00
null

Ahhoz, hogy az előállított termékek olcsóbbak lehessenek, és kevesebb drága alapanyagot kelljen használni, azemberiséglassan leszokott a csavarozásról és a hasonló rögzítési módszerekről. Ennek megvannak az előnyei, de a hátrányai is!

Előny és hátrány

Ha nincs csavar, kevesebb fémet használunk, kisebb a kitermelt mennyiség, kisebb a környezeti terhelés - legalábbis elméletben. De akkor mit tehetünk helyette? Nos, erre való a ragasztó, mely erős, vagyis nem fog szétesni az adott termék két héten belül, hanem kitart annak életciklusának végéig.

kép: basekim.com

Ez alapvetően jó megoldás, azonban az újrahasznosítás igen nehézkes így, mivel a ragasztás erős, így az egyes részek szétválasztása azújrahasznosításifolyamatban igen nehéz, sokszor megoldhatatlan feladat, mivel sérülés, törés lesz a vége. Így tehát aragasztásosmódszer környezetbarát volta kétségbe vonható, de igaz, hogy olcsóbb, mint a csavar.

Önmegsemmisítő ragasztó

A probléma kiküszöbölésére az OxfordBrookesEgyetem kutatói két módszert is kidolgoztak. Mindkettő lényege, hogy olyan anyagot adnak a ragasztóhoz, mely magasabb hő hatására összetöri azt, vagyis gyakorlatilag önmegsemmisítést hajt végre.

Az első módszerben kénsavval átitatott grafit kerül az elegyhez, mely megfelelő hőhatás elérése mellett hajtja végre feladatát. Ekkor gázok szabadulnak fel, melyek a grafitrétegeket szétfeszítik, így azok elcsúsznak egymáson, vagyis a ragasztó elenged.

kép: tavoil.com

A másik lehetőség, hogy szénhidrogén gömböcskéket kevernek a ragasztóhoz - igazából ez bármelyik ragasztóval megoldható -, mely szintén a melegítés miatt fejti ki a hatását, ami nagyon hasonló az első megoldáshoz. Mindkét eljárás lényege, hogy üzemi hőmérsékleten a reakció nem megy végbe, de nem kell az anyagot annyira hevíteni, hogy az károkat szenvedjen, mégis elenged a ragasztás. Az újrahasznosítható termékek köre így jelentősen bővülhet. Ez pedig nagyon nem lenne rossz, hiszen jelenleg siralmasan alacsony a valóban újrahasznosítható termékek palettája. Sajnos még így is adódik a probléma, hogy ma az újrahasznosítás sem elég hatékony, hiszen most is, mikor “csak” a papír, a műanyag és a fém újrahasznosításátkellene megoldani (néhány egyéb anyag mellett), hegyekben állnak a rendszerből kiszorult szelektíven összegyűjtött anyagok, és várják, hogy egyszer sor kerül rájuk is. Sajnos valószínűleg nem fog, és hulladékégetőben végzik majd.

lead kép: cleaning.lovetoknow.com

klímarögzítésújrahasznosításragasztóembertárgy