2023. február 4. szombat
Csenge, Ráhel

Újabb hőhullám majd hidegfront

2022. augusztus 16., 08:00
Újabb hőhullám majd hidegfront

Némileg csökkent a forróság, fellélegezhettünk egy kicsit, talán a kert és a növények is egy picit kevésbé kókadtak, sárgák. De ez nem tart sokáig, a hét közepére, második felére kicsúcsosodik az újabb hőhullám. 

A napos időben, mely egész szerdán jellemző lesz, a hőmérő higanyszála 31 és 36 fok közé emelkedik, ami már sokak számára túlságosan is meleg, de nem ez jelenti majd a csúcsot, a csütörtök még forróbb napot eredményez. 

 

Bár felhők már megjelenhetnek az égen, sőt, akár kisebb záporok és zivatarok is jelentkezhetnek, de a forróság teret nyer, és 38-39°C-os maximumokkal támad. A hőérzetünknek azonban jót tesz majd, hogy a meleg sok helyen erős déli, délnyugati széllel párosul, így legalább a fülledtséggel nem kell számolni. 

Pénteken hidegfront érkezik, enyhülést hoz. Ha azonban arra számít, hogy így, augusztus 20-hoz közel már az enyhülés is komolyabb lesz, akkor téved, ugyanis a hőmérős higanyszála is csak 30°C körüli hőmérsékletre csökken. 

képek és lead kép: shutterstock

Ezek is érdekelhetnek