Március 29. Péntek, Auguszta

Tömegesen pusztulnak az elefántok Botswanában

Zöld zóna
2020. június 19. 16:00
null

A koronavírus járvány okozta leállás a környezetvédelmet is érintette, ahogyan a turizmust is. Ez a kettő pedig összefügg, és nem csak a negatív hatások miatt. A turizmus ugyanis akörnyezetvédelemegyik mozgatórugója is.

Botswana

Ahogyan a többi afrikai országban,Botswanaban is elmaradtak a szafarik, mely jelentős bevételkiesést okozott a nemzeti parkoknak. Mivel nem volt pénz, spórolni kellett, így a vadőrök sem mentek annyiszor terepre, és nem is annyian. A megszorításnak meg is lett az eredménye, hiszen a vadorzók kihasználták az esélyeket.

kép: Nico Jacobs

25 orrszarvút lőttek ki pusztán azért, hogy a szarvukat megszerezzék, mely Kínában a hagyományos orvoslásban felhasznált egyik alapanyag, a feketepiacon igen komoly összegekért cserél gazdát. A 25 példány halála mindössze 6 hónap alatt következett be, tavaly decembertől idén május elejéig. Összehasonlításképpen: 2018 októbere és 2019 decembere közt 31 állatot ejtettek el az orvvadászok.

Elefánt veszteségek

A másik szomorú hír már nem a koronavírushoz kapcsolódik. Botswana területén él a világafrikaielefántállományánakharmada, mintegy 135 ezer példány. Ezek közül az utóbbi időben 154 állatot találtak kimúlva a szakemberek. Hogy mi okozhatta a halálukat sajnos egyelőre rejtély. Az orvvadászatot kizárták, mivel a tetemek csonkítatlanul, vagyis az agyarukkal együtt feküdtek a földön,illetvemár sikerült kizárni a lépfene fertőzés lehetőségét is, mely időről - időre több elefánt halálát is okozza.

kép: afrik21.africa

A hír azért is elkeserítő, mivel az elhúzódó szárazság, valamint az emiatt elcsigázott, legyengült immunrendszerű állatok közül sokat elvitt a szomjhalálilletve a már említett lépfene is tavaly októberben. Az akkori mintegy 100 példány mellé a mostani 154 elefánt halála már tömeges pusztulásnak számít, ámamostani esetben sajnos az okok tisztázatlanok, vagyis számítani lehet a fenséges állatok állományának további csökkenésére is. A turizmus lassú helyreállása legalább az orvvadászat elleni hathatós fellépést újra lehetővé teszi a területen.

lead kép: unilad.co.uk

elefántbetegségorvvadászatemberhalálélet