Április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma

Tényleg olyan jó a Tesla - és az elektromos autók -, vagy ez csak porhintés? (első rész)

e-tech
2021. január 16. 16:00
null

A Tesla, vagyis tulajdonképpen nem csak az autó, hanem a cégóriás egy olyan sikertörténet, amire szeretnek hivatkozni a környezetvédők is. A világ leggazdagabb embere - legalább részben - abból szerezte vagyonát, hogy próbálja élhetőbbé tenni a bolygót, és megállítani a klímakatasztrófa kiteljesedését. De vajon ezek a kijelentések mennyire igazak a Tesla esetében?

Az üzenet

A Tesla folyamatosan és nagyon ügyesen kommunikálja, hogy a környezetvédelem mekkora jelentőséggel bír a számukra. Sajnos, mint mindenvállalatnálitt is vannak túlzások, és előfordul az is, hogy “zöldre mosott” marketinget használnak, de összességében a vállalat valóban igyekszik megfelelni annak a képnek, amit önmagáról kommunikál, és nem csak egy álarcot visel.

kép: Tesla

A gyár

Nem szabadelfelejteni,hogy egy autógyárról van szó, és bizony, mint ilyennek komoly szénlábnyoma van. De akkor mégis miért verheti a mellét a Tesla, ha ugyancsak autókat gyárt, mint bármelyik másik vetélytársa?

A különbség főleg abban van, hogy a Tesla esetében a nulláról építenek fel egy gyárat, amiben különösen nagy figyelmet kapnak a megújuló energiák, a vízgazdálkodás és a fenntartható forrásból származó anyagok használata. Mindezekkel együtt a gyártás erős károsanyag-kibocsátó, de “csak” ugyanannyira, vagyis egy kicsit kevésbé káros, mint a belső égésű motoros autókat gyártó üzemek. A vízgazdálkodás és az anyaghasználat terén azonban messze túlmutat a bevett gyakorlatokon - néhol még vízmentes autómosó is van.

Anyagok

A Tesla állítja, hogy kizárólag fenntartható forrásokat használ az anyagok beszerzésénél. Ez kiemelten fontos, hiszen a kobalt, a lítium és a grafit sem éppen a könnyen beszerezhető anyagok közé tartozik. Kitermelésük körül a korrupció, a környezetrombolás és a munkások kizsákmányolása állandóan jelen van. Kár lenne azt hinni, hogy a Tesla tökéletes, hiszen nem is egyszer bizonyosodott már be, hogy az ellátási láncukba “homokszem” került, főleg a fent említett lehetőségekből.

A vállalat is tisztában van ezzel, sőt, el is ismeri, ami azért nem jellemző. Saját elmondásuk alapján igyekeznek ezeket a “lukakat” kiküszöbölni, tökéletesíteni azt az erkölcsi és működési kódexet, melyet elvárnak a beszállítóiktól, és persze az átvilágítások hatékonyságát is folyamatosan növelik. Ezt ugyan bárki mondhatja, ebben az esetben azonban tény, hogy lényeges többségben vannak a valóban fenntartható források a beszállításiláncban.

kép: Reuters

Áram

A kulcskérdés, ami mindig előjön az elektromos autók esetében: mennyire lehet környezetbarát egy autó, ha azt fosszilis energiahordozókból származó árammal töltik? A kérdés tökéletesen jogos, a válasz azonban valamivel bonyolultabb. Ennek oka, hogy a Tesla esetében bajos lenne azt mérni, hogy autóik hány százalékban használnak fosszilis áramot, hiszen a tulajdonosok otthoni töltését a cég nemigen tudja befolyásolni. Az azonban igaz, hogy a Tesla saját töltőállomásai esetében a nettó nulla kibocsátásra törekszik, tehát ha használnak is fosszilis áramot ezeken a pontokon – a legtöbb egyébként megújuló energiával működik, de sok a központi hálózathoz is csatlakozik, onnan pedig nem mindig zöld áram érkezik -, azt a cégóriás kompenzálja más területeken.

lead kép: John Thys-AFP-Getty Images

autóáramelektromosFöldemberenergiaTesla