2020. december 5. szombat
Vilma

Sikerült megalkotni a szobahőmérsékleten is szupravezető anyagot

2020. október 26., 16:00
Sikerült megalkotni a szobahőmérsékleten is szupravezető anyagot

Mióta az elektromosságot használjuk, kénytelenek vagyunk elfogadni azt a tényt, hogy az energia egyik helyről a másikra juttatása veszteséggel történik. Ennek oka, hogy a vezetékekben használt anyagoknak is van ellenállásuk, vagyis “elvesznek” egy keveset a rajtuk keresztül folyó energiából. 

Szupravezetők 

A veszteség ténye zavaró, és nagyon jó lenne kiküszöbölni azt. Elsőre ugyan nem tűnik soknak az az 5%, amit ebben a formában veszítünk, de ipari termelés esetében, pláne, ha világszinten nézzük, akkor egyrészt dollármilliárdokról van szó, másrészt pedig olyan pazarlásról, amit a klímakatasztrófa küszöbén nem engedhetünk meg magunknak. Hiszen, ha az az 5 nálunk maradna, annyival is kevesebbet kellene termelni, ami azért nagyon nem mindegy. 

kép: bbc.co.uk

Már 1911 óta ismerik a tudósok a szupravezetőket. A jelenséget ebben az évben fedezték fel, melynek apró szépséghibája, hogy csak az abszolút nulla fok, vagyis –273,15°C mellett valósult meg. Ez pedig ellehetetlenítette azt, hogy ki tudjuk használni a jelenséget. 

 

Szobahőmérsékleten 

Amerikai kutatóknak sikerült létrehozni egy anyagot, ami szupravezető már szobahőmérsékleten, ami azt jelenti, hogy képes az áramot ellenállás nélkül vezetni, méghozzá már 15°C-os hőmérsékleten is. Mielőtt azonban még nagyon megörülne, bár szobahőmérsékleten működik a dolog, 267 milliárd pascalnyomás kell hozzá. Ez pedig borzalmasan nagy, vagyis a most alkotott szupravezető használata még nem megoldott. 

kép: balkaneu.com

Minek erre akkor szót fecsérelni? Nos azért, mert több, mint 100 év kellett ahhoz, hogy a hőmérsékleti gondot megoldják, de a nyomás problematikája “egyszerűbb”, vagyis a tudósok elképzelései és reményei szerint a szupravezető anyag nemsokára elképesztő forradalmat hozhat az energiapiacon.  

Ez pedig nem csak azt jelenti, hogy az államok nagyon sok pénzt takaríthatnak meg, és kevesebb erőmű kapacitást kell bevetni. A napelemek hatékonysága is növelhető ezzel, bár csak közvetett módon, de 5% körüli értékkel, ami elképesztően sok! A legnagyobb előrelépések az utóbbi időkben csupán néhány százalékot voltak képesek hozzátenni a már elért 25% körüli hatékonysághoz, és már ezek is olyan hatalmas előrelépést jelentettek, amikbe érdemes volt milliárdokat fektetni! 

lead kép: smartenergyportal.ch