Március 29. Péntek, Auguszta

Őszies napok, többször esővel

Előrejelzés
2021. augusztus 26. 18:00
null

Pénteken délelőttig délen és keleten még többfelé lesz eső, majd északnyugat felől csökken, egyben gomolyosodik a felhőzet. Délután elszórtan fordulnak elő záporok. Az északnyugati szél nagy területen lesz élénk. Reggel 12, délután 21 fok körül alakul a hőmérséklet.

Szombaton dél, délnyugat felől - egy mediterrán ciklon hatására - erősen megnövekszik a felhőzet, beborul az ég; és eleinte csak délen, később egyre többfelé alakul ki eső, záporeső. Délnyugaton kiadós esőzés lehet. A maximum 20°C körül valószínű.

Vasárnap anap első felében keleten még több helyen lehet kiadós eső, zápor, zivatar; majd szakadozik a felhőzet, és elszórtan fordulnak elő záporok. Élénk, néhol erős lesz az északnyugati szél. 15-22 fok közötti értékeket mérhetünk mindössze.

Hétfőn és kedden továbbra is gyakran lesz erősen felhős az ég, és mindkét nap szórványosan lehetnek esők, záporesők. Marad a hűvös idő: 20-22°C körüli csúcsértékek lehetnek.

(kép: Dian's Photo)

borúsesőzáporaugusztusősziesborongósszélfelhős