Április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma

Olcsóbb lett a klímaharc a világ számára

Éghajlat
2019. április 21. 09:00
null

Az, hogy a klímaváltozás ellen tenni kell, nem is lehet kérdés. Nagyjából azzal is tisztában vagyunk, hogy milyen lépéseket, milyen rendszerben és milyen időtávon kell megtenni ahhoz, hogy teljesülhessen a párizsi klímacél, vagyis hogy a felmelegedést 2°C alatt tartsuk az iparosodás előtti szinthez képest. Az azonban, hogy mindez mennyibe kerül, már más tészta.

Pénz, pénz és pénz

Persze, most is a dolgok egyik legnagyobb gátjával szembesülünk: mennyi is az annyi. Ez azért nem olyan könnyű megmondani, hiszen lokális szinten lényegesen könnyebb meghatározni, hogy mire is van szükség, mint világviszonylatban. Szerencsére azonban nem lehetetlen megnevezni az összeget.

kép:indiacelebrating.com

A Nemzetközi Megújulóenergia Ügynökség meg is teszi ezt, méghozzá évente. Hiszen így láthatjuk, még mennyi van előttünk, illetve az árak is nagyjából aktualizálva lesznek, vagyis nem kapunk fals adatokat 3-5 év távlatából számolt árak miatt. Ráadásul az ügynökség számolni tud az évente megjelenő és integrálódó fejlesztésekkel is, vagyis az adatokat viszonylag pontosnak tekinthetjük.

Sajnos azonban messze nem olyan jók, mint szeretnénk. Egy évvel ezelőtt az ügynökség számításai alapján a világnak 125 ezermilliárd dollárt kellett volna költenie arra, hogy megvalósulhasson a párizsi klímacél. Ez az összeg most lejjebb ment.

Olcsóság azért nincs…

Sokat nyertünk, de azért azt merész lenne kijelenteni, hogy olcsóvá vált a folyamat. Az idei összeg ugyanis már „csak” 115 ezermilliárd dollár. Az idézőjelek használata azért is indokolt, mivel az világ összetermelése éves szinten nagyjából 80 ezermilliárd dollár körül mozog. Vagyis a klímaharcra fordítandó összeg még mindig nagyobb, mint amit a világ lépes előállítani egy év alatt.

kép:teepublic.com

Természetesen erre a hatalmas mennyiségű pénzre nem egyetlen év alatt van szükség, hanem 2050-ig folyamatosan, hiszen így megoldható a klímacél elérése anélkül, hogy az gazdasági összeomlással járna együtt.

Mivel az összeg így nehezen megfogható, hogy könnyebben értsük: ez 2050-ig azt követelné meg az országoktól, hogy a GDP 2%-át teljes egészében a klímaharcra fordítsák. Ez pedig már messze nem olyan teljesíthetetlen, vagyis a cél elérhető, csak akarni kell!

lead kép:newrepublic.com

világpénzklímaGDPfelmelegedésenergia