Április 20. Szombat, Tivadar

Nemzetbiztonsági kockázat? Na és?

Éghajlat
2019. február 25. 16:00
null

Trump kormányzása kissé ellentmondásos, kiváltképp akkor, ha a klímapolitikáról van szó. Az elnök ugyanis már látja, érzi, milyen hatásokkal kell szembesülnie az országának és a világnak is, de ez nem jelenti azt, hogy el is fogadja a klímaváltozás tényét.

Ellentmondás

Donald Trump valószínűleg azzal szerezte legnagyobb hírnevét a világban, hogy tartósan elutasítja a klímaváltozást. Egyszerűen nem hisz benne, és persze minden erejével a szén mellett kampányol. Az okok érthetőek, hiszen hatalmát is ennek a nyersanyagnak, illetve az ehhez kapcsolódó vállalatoknak és tőkéjüknek köszönheti, mégis furcsa a hozzáállása.

kép:reneweconomy.com.au

A klímaváltozás során az egyik első, nagy vesztes, akik kezd kikristályosodni a tudósok előtt Kalifornia lesz. Az extrém meleg és az ezzel együtt járó jelenségek, mint az olvadó aszfalt és közlekedési lámpák, a tűzvész és vízhiány mind olyan jelenségek, melyeket Trump elnök is lát, de talál magyarázatot – vagy inkább kreálnak neki – arra, miért is alakultak a dolgok úgy, ahogy.

Még magának sem hisz?

Az USA persze nem ostoba, a klímaváltozást is erőteljesen monitorozzák, vizsgálva többek között annak nemzetbiztonsági aspektusait, vagyis hogy milyen hatást gyakorol a változás magára az országra, illetve azokra a területekre, ahol az USA katonai jelenléte és stratégiailag fontos bázisai vannak. Ezt a monitorozást egy bizottság végzi, mely munkáját 2017-ben kezdte meg, és amelynek felállítását Trump is aláírta.

kép:technokrata.hu

Az első jelentés pedig rámutatott, hogy az áradások, szárazság és a tomboló tűzvészek is egyre gyakoribbak, vagyis a nemzetbiztonsági kockázat nem is lehet kérdés. Ugyanakkor nehéz szembe menni az eltökéltséggel, hiszen az elnök annak ellenére, hogy egy általa felállított bizottság is rámutat a gondra, továbbra sem hiszi, hogy a klímaváltozás az, aminek mondják. Egyszerűen azért, mert azt nem lehet függetlenül ellenőrizni, és a tudományos vizsgálatok során nem adnak teret az ellentétes álláspontoknak. Most tehát fel van adva a lecke: továbbra is a szénlobbiuralja majd a vezetés gondolkodásmódját, vagy elindulnak azon az úton, melyet rajtuk kívül mindenki más jár, és amelyre az USA tagállamai saját döntésük alapján, még az elnök döntése ellenére is rálépnek.

lead kép:dnaindia.com

TrumpklímaUSApolitikahatalomember