Április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma

Nálunk is betiltják a műanyag zacskókat!

Éghajlat
2018. október 11. 12:00
null

Három év múlva már a boltokban sem találkozhatunk a megszokott zacskókkal. Sem a zöldségeknek fenntartott vékony, igazából semmire sem jó darabokkal, sem pedig a reklámlogókkal teleszórt egyszer használatos műanyag zacskókkal.

Betiltják

Európa több országában már megtörtént az egyik legfontosabb lépés a műanyagok jelentette globális vészhelyzet megoldására. Az egyszer használatos műanyagokat szépen lassan – sajnos valóban lassan – kivezetik, vagyis nem lehet majd őket használni. Ezzel legalább azt el lehet érni, hogy az olyan eszközök, mint a szívószál, melynek átlagos felhasználási ideje 10 perc, lebomlása azonban többszáz év, ne szennyezzék tovább a környezetet.

kép:nrdc.org

Hazánk most erre az útra lépett. Makai Martina, a zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy Magyarország 2021-től teljesen betiltja a műanyag zacskókat. Ez pedig kiemelten jó hír, hiszen a megújuló energiák terén például nem tudunk ilyen fejlődést felmutatni.

A műanyagokkal régi a harc

Azt is meg kell említeni, hogy tény, hogy a vezetés már régóta próbálja visszaszorítani a műanyagok használatát. Ezt mutatja az is, hogy hazánkban jelentős termékdíj terhelése van a műanyagoknak, így már 2012-ben sikerült a felére szorítani például a műanyag zacskók felhasználását.

A műanyag globális problémát jelent, mivel ez az anyag sok száz év alatt bomlik le, sőt, akár soha. Aprózódni azonban aprózódik, míg végül mikroműanyagként szinte minden élő szervezetben megjelenik majd. Ennek pedig katasztrofális hatásai lehetnek az egészségünkre nézve.

kép:medium.com

A műanyagok aprózódás nélkül is komoly gondot jelentenek. Egy tanulmány szerint 2050 re a tengeri madarak több, mint 90%-a él majd műanyaggal a gyomrában. A küzdelem folyamatos, hiszen a Csendes-Óceánon lebegő szemétsziget eltakarítását is megkezdték, illetve az arra készített eszköz tesztelése folyik, de a gond az, hogy gyorsabban termeljük a műanyag hulladékot, mint ahogyan azt kezelni vagyunk képesek. A mostani, és az ehhez hasonló intézkedések a világban a műanyag hulladék keletkezését csökkentik, így esélyünk lehet a harcban a saját szemetünkkel szemben.

lead kép:kottke.org

műanyagkörnyezetmikroműanyagMagyarszennyezésharc