Március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna

Most már Trump se nagyon vitatkozhat! Az ember a felelős a klímaváltozásért!

Éghajlat
2019. március 06. 08:00
null

A klímaváltozás elleni küzdelem egyik legnagyobb hátráltatója az ember – ami érdekes, hiszen azt élete múlik rajta. A látható jelek ellenére viszonylag sokan vannak olyanok – és sajnos fontos pozíciókban is – akik nem értenek egyet ezzel a globális felmelegedés mizériával. Most azonban az utolsó érvet is kivették a kezükből.

Laposföld- éghajlatváltozás

A tudományos bizonyítékok ellenére és a folyamatos kudarcok dacára mind a mai napig vannak csoportok, melyek büszkén és elvakultan állítják: márpedig a Föld lapos! Ugyanígy vannak olyan csoportok is, melyek nem hiszen a klímaváltozásban, azt nem tartják komoly gondnak, vagy nem hiszik, hogy közünk van hozzá.

kép:geek.com

Mind a négy elképzelés rossz, de a klímaváltozással kapcsolatosak még veszélyesek is. főleg, ha olyan emberek is ezt vallják, mint az USA elnöke. Donald Trump eleinte az egész klímaváltozási „tézist” elutasította, a megdönthetetlen bizonyítékokkal azonban igencsak ostoba húzás lett volna vitatkozni. Így eljutottunk arra a pontra, hogy elismeri, van klímaváltozás, de még mindig úgy gondolja, ehhez nincs köze az emberiségnek, természetes folyamatról van szó.

Ember, ez a te bűnöd!

Tulajdonképpen nem butaság, amit állít, hiszen a Föld történetében egymást váltják a jégkorszakok és a globális felmelegedések. A különbség a sebességben, és a folyamat összetevőiben rejlik.

Benjamin Santer tudós, és kollégái egy friss tanulmányban rámutattak arra, hogy most már minden kétséget kizáróan, tudományosan is bizonyítható: az ember felelős a jelenlegi klímaváltozási folyamatokért. Az eredményt az úgynevezett 5 szigma szint elérése miatt publikálták. Ez egy tudományos statisztikai mérőrendszer, melyet a Higgs-bozon felfedezésekor is alkalmaztak.

kép:newscats.org

Ezek után már nem igazán marad ésszerű érv a kétkedők kezében, persze ez még nem mindenkit tántorít majd el attól, hogy tagadja a folyamatokat. Ahhoz azonban mindenképpen elég, hogy a világ vezetése, most már remélhetőleg kivétel nélkül elfogadja a tényeket, és komoly, hathatós intézkedéseket tegyen. Hiszen most már tudományos tény, hogy mi idézzük elő a klímaváltozást, vagyis a tevékenységeink és energiatermelésünk újragondolása állíthatja csak meg a folyamatokat!

lead kép:phys.org

Trumpklímatényemberélettudomány