2020. március 31. kedd
Árpád

Megerősödő szél

2020. február 17., 10:00
Megerősödő szél

Kedden a nap első felében erősen felhős lesz az ég, néhol kisebb eső is előfordul. Délutánra aztán csökken a felhőzet, kisüt a nap. Az ÉNy-i szél megerősödik, gyenge hidegfront éri el hazánk térségét. A hőmérséklet délután 10 és 15 fok között alakul.

Szerdán délelőtt változóan felhős lesz az ég, majd délutántól megvastagszik a felhőzet, és estétől már gyenge csapadék is előfordul. Egyre többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az ÉNy-i szél. 7 és 12 fok közé gyengül a nappali felmelegedés.

 

 

Csütörtökön hajnalban jelentősen csökken a felhőzet, napközben már sok napsütésre van kilátás. Esetleg futó zápor, vagy hózápor alakul ki. Délutánra mérséklődik a légmozgás. Reggel 0, délután 7 fok körüli értékeket mérhetünk.

Pénteken és szombaton gyakran növekszik meg a felhőzet, de emellett pár órás napsütésben is bízhatunk. Elszórtan kisebb eső, zápor előfordulhat. Reggelente gyengén fagyhat, délutánonként 10 fok körül alakulhat a hőmérséklet.

(fotó: Göde Zoltán)