Április 19. Péntek, Emma

Legyen környezetvédelmi terület a bolygó harmada

Éghajlat
2021. július 25. 14:00
null

Az ENSZ igyekszik a lehető legkomolyabban venni a biodiverzitási válságot, ezért életre hívja a 30 – 30 néven is elhíresült programját, mely a világ mintegy harmadát környezetvédelmi területté nyilvánítaná. A lépésre erősen szükség is van, ugyanakkor elég sok ponton kifogásolható a javaslat.

Védelem kell!

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy az emberi mohóság nem egyedül a klímakatasztrófát hívta életre. Emellett élelmezési és lakhatási válsággal is szembe kell nézni, bár ezek erősen kötődnek a klíma változásához. A biodiverzitási katasztrófa azonban egy kicsit más.

kép: coe.int

Jelenleg mintegy 1 000 000 faj áll a kihalás szélén, ami brutálisan magas szám, főleg, ha azt nézzük, hogy ez egyes egyedül az embernek köszönhető. És itt most nem arról van szó, hogy a terményeink, vagy a tyúkok védelmében egy-egy állatfajt kipusztítunk - bár ez is hatalmas hiba! Olyan mértékű fajpusztulással lehet számolni, mely megrogyasztja az ökológiai rendszereket, azokat a mechanizmusokat, melyek lehetővé teszik számunkra is azt, hogy ezen a bolygón élhessünk, és uralkodó fajként jelen lehessünk.

Ha nem lépünk fel kellő erővel a biodiverzitás megőrzéséért, akkor a klímaválsággal folytatott küzdelem is hasztalan, hiszen nemigen marad mit megvédeni. Ezt mára az ENSZ is felismerte, és öles léptekkel igyekszik tenni a katasztrófa ellen.

30-30

Kunming városában 196 ország képviselői fognak szavazni október 16-án arról a javaslatcsomagról, melyet az ENSZ fogalmazott meg. Ennek lényege, hogy minden ország szárazföldi és tengeri területének 30-30%-át nyilvánítsa környezetvédelmi területté. Emellett az egyik legfontosabb javaslat, hogy évi 200 milliárd dollárt - (azaz mintegy 60 ezer milliárd forintot) juttassanak a fejlődő országok számára környezetvédelmi támogatás céljából.

kép: Green planet. Ecosystem

Az elképzelés impozáns, ugyanakkor a környezetvédelmi szervezetek erősen támadják azt, több okból is, egyrészt messze nem elég ambiciózus a terv, ennél nagyobb lépésekre lenne szükség. Másrészt a javaslatcsomag megfogalmazása tele van kiskapukkal, ami azt eredményezi, hogy az országok csemegézhetnek, kiválogathatják a számukra előnyös megoldásokat, míg másokat egyszerűen figyelmen kívül hagyhatnak.

Az is kérdéses, hogy ha meglesz a környezetvédelmi besorolás, az ottani szabályokat hogyan fogják betartani, a szükség nagy úr, és a fejlett nyugati országokban is komoly gondokat okoznak az illegális szemétlerakók, fakitermelések és más környezetrombolások. Akkor mégis mire lehet számítani a kevésbé fejlett országok részéról, vagy a harmadik világ oldaláról, ahol az emberek a túlélésükért harcolnak, így teljesen másodlagos számukra egy kisebb erdő, vagy néhány veszélyeztetett állatfaj léte.

lead kép: thelogicalindian.com

világklímaENSZbolygótermészetFöldvédelem