Március 29. Péntek, Auguszta

Komoly kockázatot jelent a légszennyezettség, a Covid 19 szempontjából is!

Éghajlat
2020. november 19. 16:00
null

A légszennyezettség kérdésköre napjainkra egyre égetőbb problémává válik. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen a Föld lakosságának jelenleg mintegy 92% él olyan területen, ahol a levegő minősége a WHO ajánlásával összevetve rossz, vagyis a javasolt irányérték felett találhatóak benne szennyező anyagok.

Levegőt!

A légszennyezettség pedig azemberek“sara”, hiszen az adatok alapján nem azok járnak a legrosszabbul, akik működő,esetenkénthamufelhőtpöfögő vulkánok közelében élnek, hanem azok, akik a nagyvárosokban laknak. A világ lakosságának jelenleg 65%-kaél olyan területen, ahol a levegő minősége már kifejezetten rossz, ami pedig jelentős mértékben járul hozzá az egészségügyi kockázatok emelkedéséhez.

kép: James Jordan Photography-Getty Images

A koronavírus terjedésének vonatkozásában is érdemes a levegőminőséggel foglalkozni, hiszen mára már több tanulmány is igazolta, hogy azokon a helyeken, ahol a levegő minősége nem megfelelő, a vírus terjedési sebessége is felgyorsul, mivel az emberek fogékonyabbá válnak a fertőzésre.

Persze nem kell ezt a dolgot éppen a Covid19-re kihegyezni, a szálló por és más méreganyagok roncsolják a nyálkahártyát,gyengítikaz immunválaszt, azaz minden betegségre - legyen szó bakteriális vagy vírusos problémáról -fogékonyabbáválik a szervezet. És akkor még nem is említettük azokat a betegségeket, melyek a légszennyezettség hatására jöhetnek létre, mint a szív és érrendszeri problémák, rákos megbetegedések, agyvérzés vagy éppen a cukorbetegség - hiszen a légszennyezettség ezek kialakulásának kockázatát is jelentősen megnöveli.

Merre tovább?

A legnagyobb gondot a fűtés és a dieseljárművekjelentik. A fűtés már rég emlegetett mumus, azzal is tisztában vagyunk, hogy ha nem állunk le a fosszilis energiahordozókkal való fűtéssel, akkor a klímaválság ellen tett intézkedések sem jelentenek majd igazi megoldást.

kép: Ruhani Kaur-Bloomberg

A diesel esetében pedig ki kell emelni, hogy a tanulmányok szerint az ilyen hajtású járművek szennyezése nagyobb mértékű, mint más megoldásoké. De itt nem is kell megállni, hiszentudjuk, hogy a diesel autók füstje a méhekre is erősen káros hatást gyakorol, befolyással van az illatérzékelésre is, és számtalan más módon is rombolja a környezet.

lead kép: dw.com

szmogegészségfüstemberlevegővárosélet