Április 20. Szombat, Tivadar

Kitakarították a tengerfeneket a kikötőben

Zöld zóna
2019. június 26. 08:00
null

A tengerek és óceánok műanyag szennyezettsége sajnos folyamatos téma, hiszen nem csak az élővilágra van durva hatással, hanem közvetve összekapcsolódik a globális felmelegedéssel is.

Tisztítás

Szerencsére a probléma nagyságát nem lehetelbagatellizálni, így világszerte születnek kisebb – nagyobb sikerű kezdeményezések a vizek megtisztítására. Ezek közül van, amelyik nagyobb visszhangot kap, mások ugyan nem jelennek meg a széles médiában, de ettőlméghatalmas segítséget jelentenek.

kép:smithsonianmag.com

Sajnos azonban tény, hogy az óceánokon lebegő szemét mennyisége akkora, hogy azt nem lehet csak úgy kipucolni. Mára a szemétsziget, mely a Csendes-Óceánon lebeg, nagyobb, mint Texas, ez pedig annyira jelentős mennyiség, hogy eltakarítása dollármilliókba kerülne, ráadásul mikor a szárazföldre kerül, egyszerűen nem tudnánk vele mit kezdeni. Pedig el kell takarítani, ez nem is kérdés, ám a megoldásra egyelőre még nem született igazán használható ötlet.

Ugyanakkor a legtöbb esetben arról nem szól a fáma, hogy a víz felszíne mellett a víz alatt is nagyon sok a szemét. A lesüllyedő hulladék problémáját néhány videón láthattuk, de hogy ki és mit tesz ellene, az eddig nem igazán került az érdeklődés homlokterébe.

Búvárok, együtt

Most azonbanDeerfieldBeach nemzetközi halászkikötőjében egy világrekorder tisztítási akció volt, melyre végre a sajtó is felfigyelt, és ezzel sikerült ráirányítani a figyelmet a tengerek fenekén lapuló problémára.

kép:tribpub.com

633 búvárra volt szükség ahhoz, hogy a takarítás világrekordnak számíthasson, és így nagyobb publicitást kapjon. Ráadásul nem csak az USA területéről érkeztek a békaemberek, hanem Európából is nagyon sokan jöttek segíteni. Az akciónak hála rengeteg szemetet szedtek össze a kikötő vizének fenekéről, mely többségében műanyag, ami a tengeri élővilágot fenyegeti.

Az előzetes becslések alapján a felhozott hulladék mennyisége nagyjából másfél tonna lehet, és ez sajnos csak egyetlen kikötő a világ számos más hajók számára fenntartott vízi területei közül. Innen is jól látszik, hogy a műanyagok jelentette gond, vagy inkább veszély jóval nagyobb, mint az elsőre gondolnánk, vagyis a kezeléséhez mindannyiunkra szükség lesz. Kinek a megelőzés lesz a dolga, kinek pedig a takarítás, de összefogás nélkül biztosan nem fog sikerülni.

lead kép:youtube.com

műanyagvíztengerklímaszemétbúvár