Április 20. Szombat, Tivadar

Keleten előbukkanhat a nap

Előrejelzés
2022. november 28. 18:00
null

Kedden adéli órákra megszűnnek a sűrű ködfoltok, és kelet felől szakadozik a felhőzet. A Dunántúlon ugyanakkor egész nap maradhat a borult, párás idő. Főleg az utóbbi tájakon fordulhat elő szitálás is. Az északkeleti szél néha megélénkül. 5 fok körül alakul a hőmérséklet.

Szerdán erősen felhős, vagy borult lesz az ég, párás lesz a levegő. Az északkeleti tájakon némi napsütés is lehet, azonban a délnyugati, nyugati területeken a tartósan borult égből eső, szitálás, a hegyekben havas eső is lehet. Az északkeleti szél élénk marad. Reggel 0, délután 6 fok körüli értékeket mérhetünk.

Csütörtökön anap első felében északkeleten még lehet szűrt napsütés, majd dél felől beborul az ég. Szitálás, gyenge eső, az Alpokalján havazás várható. Kissé gyengül az északkeleti szél. Marad az 5-6 fokos maximum.

Pénteken és szombaton borult, párás időre van kilátás továbbra is. Kisebb szitálás, éjszaka ónos szitálás bárhol előfordulhat. 3-7 fok körül változhat a hőmérséklet délutánonként.

(fotó: Oláh Zsolt)

borúsesőtélborultszürkepáraszitálásköd