Március 29. Péntek, Auguszta

Japánban 95 mm csapadék hullott 1 óra alatt

Világidőjárás
2021. július 13. 14:00
null

Elképesztő károkat képes okozni az eső, abban az esetben, ha túlságosan rövid idő alatt túlságosan sok esik. Erre példát találhatunk világszerte szép számmal, de nem is kell a határokon túlra menni, hiszen 50 mm-nyicsapadék egy délután alatt komoly gondokat okozott Pesterzsébeten is, illetve az ország számos pontján.

kép: Mainichi-Naoki Fuchiwaki

Japánban azonban talán még örültek is volna az 50 mm-nyicsapadéknak, de mindenképpen jobban jártak volna vele, mint azzal, amit kaptak. Az ugyanis nem kevés, óránként (!) több, mint 80 mm-nyieső!

kép: News Bht

Ez a mennyiség Japán délnyugati részén mosott el gyakorlatilag mindent, ami az útjába került.Satsumaráadásul rekordot is felállított. A helyi meteorológiai állomás ugyanis 95 mm csapadékot regisztrált óránként, ezzel pedig megdöntötte az itt valaha is mértóránkéntirekordot!

kép: World Is Dangerous

Az érintett területen 5-ös szintű igen ritka esőriasztás lépett érvénybe, és rengeteg embert kitelepítettek. 90 000 ház lakóinak kellett elhagynia az otthonát, az 5-ös szintű riasztás pedig összességében 236 000 embert érintett.

kép: Ministry of Defence Joint Staff Office, Japan

A katasztrofális mennyiségű esővel pár napja már meggyűlt a baja a szigetországnak. Július 3-án egy heves esőzés következtében Atamiban egy földcsuszamlás 9 ember életét követelte, és olyan méretű volt, hogy még az újabb heves esőzésekig sem sikerült eltávolítani a törmelékréteget.

kép: vnexplorer.net

lead kép: CHINA DAILY - VIA REUTERS

viharesőJapánembercsapadékélet