Március 29. Péntek, Auguszta

Hétvégére visszatérhet a nyárias idő

Előrejelzés
2021. szeptember 21. 18:00
null

Szerdán késő délutánig erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és többfelé várható kisebb eső, záporeső. A déli órákig fokozatosan élénkül, majd délután gyengül a légmozgás. A legtöbb napsütés estefelé a középső tájakon lehet. Mindössze 13 és 17 fok között alakul a hőmérséklet. Hűvös idő lesz.

Csütörtökön anapsütés mellett sok gomolyfelhő képződik, de csapadékra kicsi az esély. Hajnalban párás, foltokban ködös lesz a levegő. A délnyugatira forduló szél néhol megélénkül. Reggel 2 és 12, délután 17 és 23 fok közötti értékeket mutathatnak a hőmérők.

Pénteken anap első felében fátyol-, délután gomolyfelhők jelennek meg az égen. Inkább csak az északkeleti területeken fordulhat elő zápor. Az északnyugati szél egyre inkább megerősödik. Erősödik a nappali felmelegedés: délután már 20-25 fok valószínű.

Szombaton többórás napsütésre van kilátás, csapadék nélkül. Reggel előfordulhat párásság. A délnyugati szél megélénkülhet. Remek kiránduló idő várható 20-26 fokos maximumokkal.

Vasárnap akezdeti derűs idő után megnövekszik a felhőzet, de inkább csak estefelé elszórtan alakul ki zápor. A délkeleti szél gyakran lesz élénk. Tovább melegszik az idő, akár 25 fok feletti nyárias hőmérsékletek is lehetnek.

(észlelőnk korábbi fotója)

kellemesesőőszzápornapsütéshétvégenaposmelegedés