Március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna

Halálos áradások Ugandában

Világidőjárás
2023. január 08. 11:00
null

Uganda középső régiójában az áradások okoznak tragédiákat. A heves esőzések következtében több folyó és tó is megáradt, ezzel pedig olyan helyzetbe hozta a helyi közösségeket, hogy többnyire nem maradt más választásuk, menekülniük kellett.

kép: ednews.net

A Rwizi folyó és a Kijanebalola-tó áradása okozta a legnagyobb gondokat. 2022 december 20-án 3 ember vesztette életét az áradásokban, melyek Rakai kerület számos településén okoztak kiterjedt károkat.

A területen az áradások nem csitultak, így végül már a települések is megközelíthetetlenné váltak. Az épületekben keletkezett károk hatalmasak, illetve az állatállomány és a termés is jelentős mértékben sérült, ami megélhetési válságot is hoz majd.

kép: aa.com.tr

December 26-án egy újabb árhullám 10 halálos áldozatot követelt, illetve 6 embert eltűntként tartanak nyilván a hatóságok. Az előzetes adatok szerint több, mint 200 családnak kellett elhagynia az otthonát.

kép: youtube

lead kép: aa.com.tr

esőfolyóáradásUgandahalálélet