Április 16. Kedd, Csongor

Furcsán kettősre sikerült a klímacsúcs

Éghajlat
2021. november 14. 08:00
null

Megtörtént egy újabb klímacsúcs, amin a világ vezetői ezúttal is összegyűltek, hogy határozzanak arról, hajlandóak-e megérteni, illetve elfogadni, hogy ha nem lépnek, nem lesz mit vezetniük. A találkozó kifejezetten sikeresnek mondható, legalábbis a résztvevők szerint.

kép: marca.com

Ami nagyon jó: a klímacsúcs végül is magával hozta, hogy a vezetők sokkal ambiciózusabb vállalásokat tettek a károsanyag kibocsátás megfékezésére és a biodiverzitás megóvására is. Ezek között pedig most már India is képviselteti magát.

A gigantikus méretei okán mindenképpen komoly változást hozó indiai vállalás 2070-re ígéri klímasemlegességét, és 2030-ra azt, hogy az áramtermelésének fele megújulókból származik majd. A vállalások hatásáraújraszámoltesélyek most azt mutatják, hogy talán sikerül a felmelegedést 1,9°C-nál megállítani, azaz a párizsi klímaegyezmény felső határa alatt megállítani a globális felmelegedést.

Persze számolni kell azzal, hogy ígéreteket tenni nagyon könnyű, azokat betartani azonban kifejezetten nehéz. India esetében egy olyan társadalommal is számolni kell, mely nem csak erősen kötődik megosztó tradícióihoz - mely sokszor hátráltatja a fejlődést is -, hanem a világ egyik legnépesebb országáról is beszélünk, melynek lakossága lassan meghaladja Kína lakosságának számát is.

kép: spc.int

Ennyi embert “etetni, ruházni, árammal, munkával ellátni” nem kis kihívás, és az átállás bizony sok lemondással jár, mely sok csapdát rejt magában. És persze az sem éppen biztató, hogy a világ vezetői a klímacsúcsra - mely arról szól, hogy milyen mértékben pazarló luxus életet élünk, amivel tönkre tesszük bolygónkat - mintegy 400 magángéppel érkeztek...

lead kép: ruptly.tv

klímaFöldtárgyalásemberlehetőségCOP26