Március 29. Péntek, Auguszta

Fagyot hozhat a jövő hét

Előrejelzés
2019. október 05. 10:00
null

Vasárnap változóan, keleten erősen felhős lesz az ég. Eső, záporeső inkább csak a keleti, északkeleti tájakon alakul ki. Az eleinte még erős ÉNy-i szél délutánra gyengül. Reggel 6, délután 14°C körül alakul a hőmérséklet.

Hétfőn délig erősen felhős lesz az ég, majd délután csökken a felhőzet. Főleg eleinte a Dunántúlon fordul elő kisebb eső. A csúcsérték mindössze 10 és 15 fok között várható.

Kedden gyengén felhős időre van kilátás hideg reggellel, napközben is hűvös idővel. A legalacsonyabb hőmérséklet 0 fok körül alakul, tehát többfelé számíthatunk fagyra! Délutánra 14-15 fok köré melegszik a levegő.

Szerdán akezdeti napsütés után megnövekszik a felhőzet, de csapadék csak elszórtan alakul ki. Az élénkülő délnyugati széllel több fokkal melegebb levegő érkezik hazánk térségébe: délután már 20 fok is lehet.

Csütörtökön borongós időre van kilátás. Az erősen felhős égből szórványos eső alakul ki. Emellett az északnyugati szél is megerősödik. A maximum 16 fok körül valószínű.

(fotó: Attis Photography)

borúsesőoktóberőszfagyfagyosszél