Március 29. Péntek, Auguszta

Északnyugat felől eső

Előrejelzés
2020. október 28. 10:00
null

Csütörtökön a párásság megszűnése után átmenetileg szakadozik, majd újra megnövekszik a felhőzet, és a déli óráktól északnyugat felől egyre többfelé alakul ki eső, záporeső. 15 fok körül alakul a hőmérséklet. Az északnyugati szél több helyen megerősödik.

Pénteken ahajnali átmeneti csapadékszünet után reggeltől északnyugat felől ismét egyre több helyen fordul elő eső, zápor. A nyugati, északnyugati szél sokfelé lesz élénk, időnként erős. 10 és 15 fok közé gyengül a nappali felmelegedés.

Szombaton reggelig erősen felhős lesz az ég, és gyengülő csapadék még előfordul. Később fokozatosan csökken a felhőzet, rövid időre a nap is előbukkan. 12 és 19°C között valószínű a csúcsérték.

Vasárnap és hétfőn reggelente pára-, illetve ködfoltok alakulnak ki, míg napközben változóan felhős idő ígérkezik, csapadék nélkül. A maximumok 13 fok körül várhatók.

(fotó: Béres Attila)

esőőszzáporhétvégepáranovemberfelhősköd