Április 20. Szombat, Tivadar

Érkezik a járványok kora 

Éghajlat
2020. május 16. 08:00
null

Valahogy kevésszer látunk bele abba a lehetséges következményi körbe, amit a klímaváltozás hoz magával. Az ember arra koncentrál, mennyivel lesz melegebb, milyen élelmiszernövényeket tud majd termeszteni, vagy hogy mennyivel emelkedik meg a tengerek szinte. De ennél messzebbre nyúlnak a katasztrófa hullámai, és a járványok korszakát is elhozzák számunkra.

Kötelező növekedés

Mindent alárendelünk a gazdaságnak és a pénznek, ami egy darabig működőképes, de a végtelenségig semmi sem tud növekedni. Van az a pont, ahol a folyamat megáll, de ettől még messze vagyunk. Most azt a pontot közelítjük meg, ahol el kell dönteni, hogy az ár, melyet a gazdasági, a népességi és egyéb civilizációs növekedésekért fizetnünk kell, az megéri-e.

kép: iStock-wildpixel

A koronavírussal kapcsolatban többször röppen fel a hír, hogy emberi kéz alkotta. Ezt nem sikerült bizonyítani, az viszont tény, hogy a járvány megjelenése nagyon is az ember hibája. És nem is csak az a gond, hogy mindenfélét összeeszünk, hiszen ezt tettük ezelőtt is, és valószínűleg ezután is megtesszük majd, ha rászorulunk.

Környezetvédelem és járványok

A környezet védelme valahogy nem tűnik olyan fontos dolognak, mikor emberek ezrei halnak meg egy járványban. Csakhogyaz egyik szorosan összefügg a másikkal, és nem is a légszennyezettségről van szó. Az ember terjeszkedik, a gazdaság növekedése érdekében egyre új és újabb területeket hódít el a természettől. Szántók és gyárterületek, ezekre szükség van, hiszen egyre többen vagyunk, és egyre többet akarunk.

kép: scitechdaily.com

Csakhogy ezek a területek nem lakatlanok. Az itteni ökoszisztémáknak pedig megvannak a maguk szabályai, a maguk kórokozói, melyek, ameddig az ember meg nem bolygatja őket, a civilizáció előtt a titok homályában lebegnek. De a csökkenő élettér közelebb visz minket az állatokhoz, és egymáshoz is. Így pedig egyre jelennek meg azok a vírusok, melyek állatokról emberre terjedve fertőznek, majd az egész ismert civilizációt térdre kényszerítik. Nem a koronavírus az első, és nem is az utolsó ilyen, és lehet állítani, ez még egy kevésbé halálos verzió.

Ha a járványhelyzet után nem változtatunk, ha továbbra is a növekedés, nem pedig a körforgás és a fenntarthatóság lesz a szempont, ha továbbra is azt gondoljuk, a Föld a miénk, és azt teszünk vele, amit csak akarunk, akkor olyan kegyetlen rendszert szabadíthatunk el, aminél nem lesz tovább választásunk, borzalmas árat fizetve kell változtatunk a hozzáállásunkon.

lead kép: ernesthealth.com

klímanövekedésjárványbetegségembergazdaság