2022. december 8. csütörtök
Mária

Energiaspórolási egyszeregy

2022. szeptember 19., 14:00
Energiaspórolási egyszeregy

Az energiaválság és főleg az elszálló energiaárak miatt szinte mindenki spórolásba kezdett, hiszen olyan helyzettel találtuk szemben magunkat, amivel eddig még nem: vagy spórolunk, vagy nem tudjuk kifizetni a villanyszámlát/gázszámlát. 

Az alapvető lehetőségek, mint a LED izzók használata, a villany lekapcsolása vagy az ablakok bezárása a hidegebb időben most már nem lesz elég, mást is tenni kell, hogy legalább a támogatott energiahatárig vissza tudjuk fogni a fogyasztást. 

Mosás és szárítás 

Előbbi szükséges, utóbbi azonban gép nélkül is megoldható. Igaz, hogy pont rosszkor jön ez a lehetőség, hiszen a téli időszakban bent szárítani a ruhát nem olyan jó, hiszen könnyen penészesedés lehet a vége. Ezt azonban rövidebb, de alapos szellőztetéssel el lehet kerülni, cserébe pedig a levegő sem lesz olyan száraz a szobákban, mint ami a fűtési szezonra jellemző. A mosással is lehet spórolni. Ennek oka nem magára a mosógép forgására fordított energia, hanem a víz melegítése. Ez ugyanis energiaigényes, de sokszor lehet rajta spórolni. Mindenképpen töltsük meg a mosógépet azzal a mennyiséggel, amit a leírás szerint elbír, és használjunk alacsony hőfokot a mosáshoz. A modern mosószerek alacsony hőfokon is képesek ugyan azt a hatékonyságot produkálni, mint 60°C-on, vagy akár ennél melegebb vízben. 

Fürdés és főzés 

Ebben az esetben is a víz melegítése a problémás rész. A tusolásnál érdemes a vizet elzárni addig, míg szappanozunk, és a fürdésre szánt időn is érdemes lehet húzni egy kicsit. Ha ugyanis kevesebb meleg víz fogy, a bojlernek sem lesz annyi dolga, ez pedig sok energiát spórolhat meg. 

 

A főzésnél kerüljön elő a fedő, ha van, akkor a kukta. Ezekkel meglepően sok energia takarítható meg, sőt, a főzési idő is rövidül, hiszen előbb forr fel a víz fedő alatt, előbb készül el az étel a kuktában. Az is segíthet, ha egyszerre nagyobb adagot készítünk, hiszen a melegítés sokkal gyorsabban megvan, mint a főzési idő. 

Fűtés 

Ha spórolás, akkor ez a tétel megkerülhetetlen. Hiába minden erőfeszítésünk, a stand-by üzemmódok kiiktatása, a mosás, főzés, fürdés optimalizálása és a lámpák lekapcsolása, ha a lakásban télen rövidnadrágban, pólóban lehet rohangálni. A WHO ajánlása alapján 18°C egy egészséges felnőtt ember számára elegendő a lakásban - de ez azért valljuk be, sokszor kevés lehet. 20°C körüli értéken azonban pulóverben, hosszúnadrágban már nagyon kellemesen el lehet lenni, alváshoz pedig 17-18°C-nál nem kell melegebb. 

Hogy megéri-e? Ha lejjebb tekerjük a fűtést, csökken a számla, ez nem is vitás. Az azonban nagyon biztató lehet, hogy egy fok elengedése 4%-kal csökkenti a felhasznált energia mennyiségét. Azaz, ha télen nem 22-24°C-on tartjuk a fűtést, hanem kiegyezünk 18-20°C-kal, akkor akár nagyjából 8-24%-kal is csökkenhet az energiafelhasználás, ez pedig már segíthet a rezsitámogatott határ alatt maradni. 

képek és lead kép: shutterstock

Ezek is érdekelhetnek