2021. szeptember 29. szerda
Mihály

Elúszott az ország

2021. július 13., 08:00
Elúszott az ország

Nem fogta vissza magát a vihar a hétvégén. Egyre - másra érkeztek a jelentések a viharkárokról. Hol jégeső pusztított, hol a viharos szél is gondokat okozott, de az eső szinte minden területén az országnak jelentősebb mennyiségben hullott. 

kép: Piliscsabai Polgárőr Egyesület  

Igazából már vártunk is erre az esőzésre, hiszen a szárazság már a szélsőségek felé csúszott, a vízkorlátozások bevezetése is ezt mutatta. Most azonban kaptunk esőt, többet is, mint egyszerre szerettünk volna. 

kép: Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület - KVP

Az ország több területén is 30 mm körül alakultak az adatok, de volt, ahol az 50 mm is megközelítette a csapadékmennyiség. Ezzel természetesen a vízelvezetők sem tudtak már mit kezdeni, így számos településen villámáradásokkal is számolni kellett, sokszor igencsak tekintélyes méretben. 

kép: zaol

Ez alól a főváros sem volt kivétel, ahol az emberek az utcán hömpölygő vízben voltak kénytelenek előre haladni. Azok a települések sem jártak jobban, ahol a terepviszonyok miatt nehezebben áll meg a víz. 

kép: Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület - KVP

 

 

A pilisi régió lakosai rendszerint a lezúduló víz mellett a hordalékkal is küszködtek, mely egyrészt elárasztotta az aszfaltozott utakat, sokszor nehezen járhatóvá téve azokat, a földutakat pedig kivégezte, hiszen helyenként akár 40 centis árkokat is vájt a közlekedés útjába. 

A helyzet természetesen minden esővel áztatott lejtős településen jelen volt. Hogy a vihar jelentős károkat hagyott maga után, az nem is kérdéses, az azonban, hogy pontosan mekkora összegre fog rúgni az elmúlt napok eseményeinek sora, még nem lehet tudni. 

lead kép: Udvarház Étterem

 

Ezek is érdekelhetnek