Április 20. Szombat, Tivadar

Egyre gyorsabbak a ciklonok a bolygón

Éghajlat
2021. január 24. 12:00
null

A klímaváltozás több ponton is erősen beleszól a mindennapjaink és az időjárás alakulásába. És ez bizony messze nem csak abban merül ki, hogy az átlaghőmérséklet emelkedik, ennél lényegesen szélesebbspektrumonkell változásokra, kihívásokra számítani!

Szélsőségek

Ahogyan azt már mi is igen sokszor leírtuk, a klímakatasztrófa nem arról szól, hogy valamivel melegebb lesz az átlaghőmérséklet, illetve nem csak arról. Tény, hogy ez az egyiklegszembetűnőbbváltozás, ám ez olyan sok dologra fejt ki közvetlen hatást, hogy kizárólag ezt említeni olyan, mintha egy négyfogásosvacsorából kizárólag a felkínált bort vennék górcső alá.

kép: nbcnews.com

A melegebb levegő melegebb vizet is eredményez, mely bizony az időjárási rendszerekre is hatással lesz. Ez a hatás pedig egyikünknek sem igazán fog tetszeni, hiszen nem csak azokat érinti majd, akik a nagy vízfelületek környezetében élnek, hanem az időjárási rendszereken keresztül minden egyes embert a Földön.

Gyorsabb, nedvesebb

Sung-Hun Kim, aManoaiHawaii Egyetem kutatója és szakemberi gárdája összesítette az 1982 óta rendelkezésre álló adatokat és tanulmányokat a ciklonokról. A megállapításuk pedig a klímaválság miatt nem is olyan meglepő. Arra jutottak ugyanis, hogy 1982-óta a hurrikánok, tájfunok és más, pusztító ciklonok egyre gyorsabban mozognak, és egyre nagyobb mennyiségben szállítanak magukkal csapadékot.

kép: businessinsider.in

A csapadék mennyiségének növekedése a gyilkos villámáradások kialakulását fokozza, míg a gyorsulás több ponton is aggasztó. Egyrészt így a rendszerek mélyebben képesek behatolni a szárazföldre, több kárt okozhatnak, mire erejük a földfelszín egyenetlenségei miatt lecsökkenne. Másrészt a tudósokat is kihívás elé állítják, mivel egy gyorsabban mozgó rendszer útvonalának előre jelzése sokkal nehezebb feladat, mint egy lassabb cikloné. Ennek megfelelően egyrészt szélesebb régiókra kell riasztást kiadni – aminek komoly anyagi vonzata is van -, másrészt sajnos a ciklonok érkezésére felkészülni is kevesebb idő marad.

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a jelenség részben természetes folyamatok eredménye, részben azonban az emberi tevékenység kiváltotta klímakatasztrófa az oka, ráadásul nem is olyan kis százalékban.

lead kép: NASA- MODIS

klímaerőtájfunciklonhurrikánembersebesség