Március 29. Péntek, Auguszta

Azt vártuk javulni fog, de csak rosszabb lett a co2 kibocsátás

Éghajlat
2021. április 18. 08:00
null

Apandémiakapcsán kevés jó dolgot lehet elmondani. Talán a legismertebb az, hogy jó hatással volt a károsanyag-kibocsátásra, hiszen szinte minden leállt, az emberek otthon maradtak, a gyárak nem ontották magukból a füstöt. A szakemberek azonban arra figyelmeztettek, hogy ez kevés lesz, ez nem hoz tartós változást. Igazuk lett?

Leáll

A koronavírus leállította a megszokott életünket. Kénytelenek voltunk olyan megoldásokat alkalmazni a munkánkban, mely drasztikusan visszavágta a károsanyag-kibocsátást. Ehhez jött még a forgalom és az áruszállítás jelentős visszaesése, sőt, a gyárak és üzemek ideiglenes leállása is. A sok bosszúság és lemondás mellett azonban arra is felfigyeltünk, hogy a levegő tisztább, a szmog szinte eltűnt, a város újra láthatóvá vált.


kép: Shutterstock

Az emberek így elkezdték nézni a járvány jó oldalát is, és el is határozták, hogy sok dolgot igyekeznek megtartani abból, amit a vírus ránk kényszerített, hiszen nagyon sok haszna van. A tudományos világ is nagyon sokat foglalkozott a tisztább levegő tényével, de arra is figyelmeztettek, hogy ez nagyon kevés lesz. De a tudósok folyton csak aggódnak.

Rekord

A Hawaiin működőMaunaLoa Obszervatórium adatai azonban rámutatnak arra, hogy sajnos a tudósoknak igazuk volt, a leállás önmagában semmire sem volt elég, talán csak egy kétségbeesett tiszta lélegzetre. Az obszervatórium legutóbbi mérései ugyanis rekord magas co2 szintet mutattak ki a levegőben. Jelenleg az iparosodás előtti korhoz képest 50%-kal magasabb a koncentráció.

kép: Acinquantadue

Hazai és nemzetközi tudósok is folyamatosan és egyre hangosabban kiabálják, hogy a leállás, amit átéltünk csak a kezdet, ezt folytatni kell. Persze nem a lezárásokat, hanem a tudatosságot. A lakosságenergia felhasználásavilágszerte a károsanyag-kibocsátás több, mint feléért felel, vagyismindenképpen lépések szükségesek itt is. A szigetelés, a tudatos energiahasználat és a tiszta energiák felhasználása elengedhetetlen, ahogyan az is, hogy a vállalatok kénytelenek legyenek komolyan felelősséget vállalni a kibocsátásukért, és tegyenek is ellene. Nem a nettó nulla kibocsátás ígéretével, hanem lépésekkel, megoldásokkal, és a valóban zéró emisszió elérésével, méghozzá rövid időn belül.

Egyelőre azonban az előrejelzések is csak emelkedést mutatnak, méghozzá gyorsuló ütemben, vagyis a sok ígéret, mellyel a politikai és vállalati vezetőktelekiabáljáka médiát, üres szavaknak bizonyulnak.

lead kép: VanderWolf

klímaco2füstemberpandémiaéletszennyezés