Április 16. Kedd, Csongor

Áradás Szlovákiában

Világidőjárás
2021. július 30. 14:00
null

Égi háború dúlt aszomszédainknál, és nem is csak egynél. Ausztria és Csehország is komoly zivatarrendszerek útjába került, de nem járt jobban Szlovákia sem, ahol a felhőszakadások mellett villámok sorával is lehetett számolni.

kép: shutterstock.com

Több tízezer villám cikázott az égen, miközben a viharrendszer átvonult Szlovákia felett, kiadós mennyiségű esőt is zúdítva a területre. A villámlásnak nem lett különösebb következménye, a csapadék azonban már más lapra tartozik.

kép: TASR - Alexandra Moštková

A helyi hidrológiai intézet adatai szerint Zsolt állomás (Zliechov) hajnali négy óráig bezárólag 110 mm csapadékot rögzített. A hatalmas mennyiségű eső áradásra bírta a környékbeli patakokat és folyókat, ezzel pedig komoly károkat okozott mind az úthálózatban, mind pedig az épületekben.

A viharok vonulásának útja a szomszédokat érinti, hazánk ebből a körből most többnyire kimaradt, a hevesebb viharokat elkerüljük. ugyan ez azért viszonyítás kérdése is, hiszen a heves esőzések hazánk területén is jelentkeztek, kisebb intenzitással.

kép: TASR - Alexandra Moštková

Ausztria északi része, és az Adria északi része azonban hármas fokú viharjelzést kapott, itt sajnos akár nagy méretű jégre és persze újabb heves esőzésekre lehet készülni, mivel a körülmények ideálisak lesznek a szupercellák kialakulásához.

kép: DHZ-Valaska-Bela

lead kép: staticcdn.sk

vízklímaesőSzlovákiaemberáradás