2021. október 22. péntek
Előd

A Vatikán is karbonsemleges lesz

2020. december 19., 16:00
A Vatikán is karbonsemleges lesz

Egyes országok esetében nagyobb jelentősége van a környezetvédelmi vállalásoknak, mint mások esetében. Természetesen ez inkább globális szinten igaz, de akkor vitathatatlan. Azonban ez nem mindig az országok kibocsátásától, vagy méretétől függ! 

Ha nagy, akkor fontosabb! 

Alapvetően igaz lenne a tétel, hiszen a legfontosabb, vagyis inkább a legszennyezőbb országok mind hatalmasak. Az USA, Kína vagy éppen  Oroszország mind az élmezőnyben vannak, ahogyan India is, és mindegyik ország tekintélyes területekkel rendelkezik – ahogyan lakosainak száma is igen magas. Ennek megfelelően a világ leginkább arra figyel, hogy ezek az országok - vagy mondjuk az EU esetében az országszövetségek - milyen lépéseket tesznek a bolygó megmentése érdekében. 

kép: forbes.com

A lépéseik pedig egyelőre lehangolóak. Nem csak azért, mert halogatják a tényleges tetteket és inkább csak ígérgetnek, hanem azért is, mert az ígéreteiknek nem igazán hisznek már az emberek. Ez pedig egy fura lavinát indít el. Ha a nagyok nem tesznek meg mindent, sőt, tulajdonképpen nagyon keveset tesznek, akkor nekünk, kicsiknek, esetleg egyéneknek minek küszködni? 

 

Tömegeket mozgat 

Az most más kérdés, hogy a fenti “lavina” alapvetően hibás elképzelésből táplálkozik, mert sajnos tény. A nagyok tétlensége erősen elveszi a kedvét az embereknek attól, hogy egyre többet tegyenek a környezetükért. Éppen ezért reménykeltő, hogy nemrégiben a Vatikán is bejelentette: 2050-re karbonsemlegessé válik. 

kép: edition.cnn.com

Ez ugyan nem összehasonlítható mondjuk az USA karbonsemlegességével, tekintve hogy a miniállam csupán 44 hektáros területen létezik, vagyis ennek a karbonkibocsátását ellensúlyozni és erősen csökkenteni nem akkora kihívás, mint egy hatalmas országét/országszövetségét. Ugyanakkor a Vatikán, illetve a katolikus egyház ezen keresztül a híveire is erősen hatást tud gyakorolni, mely újabb lökést adhat az egyéni küzdelmeknek. Ugyanezen a vonalon mozog a Dalai Láma is, aki már kifejtette, hogy Buddha mindenképpen elkötelezett híve lenne a klímaváltozás elleni harcnak. A nagy vallási vezetők kezében igen hatékony eszköz van arra, hogy azokat a rétegeket is megmozgassák a klímakatasztrófa elleni fellépésben, akik egyébként inkább csak szemlélői lennének az eseményeknek. 

lead kép: reuters - Remo Casilli

Ezek is érdekelhetnek