Március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna

A meleg sterilizálja a rovarokat

Éghajlat
2018. november 26. 08:00
null

A hőhullámok folyamatos kihívást jelentenek nekünk, embereknek, hiszen az idősek,a betegek, valamint a kisgyerekek igen nehezen viselik ezeket az időszakokat. Ugyanakkor míg nekünk van lehetőségünk a védekezésre, az állatoknak sajnos nincs.

Hőhullámok

Az évmilliók alatt kifejlődött állat-és növényvilág fajai többnyire az általunk is megszokott klímához alkalmazkodtak. Azonban az emberi tevékenység következtében az átlaghőmérséklet emelkedik, és kénytelenek vagyunk szembenézni egy erőteljes klímaváltozással. Persze nálunk van légkondi, lehet árnyékolniés behúzódhatunk a házba is, de ez csak nekünk, embereknek jelent megoldást.

kép:haziallat.hu

A hőhullámok azonban nem csak minket érintenek. Ma már Európában is rendre mérnek 40-45°C-os hullámokat néhány napig, sőt, az is előfordul, hogy 45°C fölé kúszik a hőmérő higanyszála. Ez pedig az élővilág más résztvevőire is erőteljes hatást gyakorol. És itt nem csak arról van szó, hogy az állatok közül elhullanak a beteg vagy idős egyedek a meleg hatására, ettől sokkal rosszabb a helyzet.

Sterilitás

A Nature Communications folyóiratban angol tudósok tettek közzé egy tanulmányt, melyet sajnos nagyon komolyan kell venni. Kísérletekben sikerült bizonyítaniuk, hogy milyen hatással vannak a hőhullámok a kukorica-lisztbogár szaporodására.

kép:magyarmezogazdasag.hu

A kutatók egy öt napig tartó hőhullámot modelleztek, melyben a bogarak szaporodásához ideális hőmérsékletnél (35°C) 5-7 fokkal melegebbnek tették ki őket. Azt tapasztalták, hogy a hím egyedek spermaszáma negyedére csökkent, és életképes utódaik száma is csupán a fele volt a normálisnak. A hatása hőhullámnak kitett bogarak következő generációjában is jelentkezik, sőt,a második generációs hímek esetében az élettartam lecsökkent, és spermaszámuk mindenféle behatás nélkül is alacsonyabb volt a normálisnál. A rovarokat 10 nap elteltével újabb hőhullámnak tették ki, ennek eredményeképpen pedig a hím egyedek gyakorlatilag sterillé váltak.

A tudósok azt már régóta tudják, hogy a hím melegvérű állatok esetében a tartósan magasabb hőmérséklet a hímivarsejtek pusztulásához vezet. Most azonban ez bebizonyosodni látszik az ízeltlábúaknál is, mely csoport az élővilág ismert fajainak körülbelül negyedét teszi ki. Számuk már most is drasztikusan csökkent, ami borzalmas jövőképet fest a mezőgazdaság, és ezen keresztül az élelmezés számára is, hiszen a beporzás egy igencsak jelentős részét rovarok végzik.

lead kép:zaunn1979.blogspot.com

klímamelegrovarbogárszaporodásélet