Április 20. Szombat, Tivadar

A második legmelegebb "tél" van mögöttünk

Itthon
2023. március 10. 11:00
null

Sokszor mondjuk, hogy az idei tél egy szerdai napra esett. Lassan már csak azért is igazunk van, mert évek óta nem volt igazi tél. Idén találkozhattunk hóval, építettünk hóembert, de azért azt meredek lenne állítani, hogy komolyabb tél volt.

Sőt, tulajdonképpen érdemes lenne idézőjelek közt emlegetni az idei leghidegebb évszakot, hiszen 2023 elején a hőmérő higanyszála a 20°C ostromára is elindult, vagyis sokkal inkább volt tavasz, semmint tél.

Ezt mutatják az adatok is, ugyanis az idei, vagyis a 2022-2023-as tél bizony az idehaza valaha mért második legmelegebb tél lett. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy az átlaghoz képest 2,7°C-kal volt melegebb.

A trónt a 2006-2007-es “tél” tartja, akkor 3,64°C-kal volt melegebb az átlagnál. Ezt látva mondhatnánk, hogy ez nem is olyan kiugró, de tény, hogy az utóbbi években egyre többször alakul az átlag felett a hőmérséklet, és nem csak a tél tekintetében - erre pedig erősen hatást gyakorol a klímakatasztrófa is.

képek és lead kép: shutterstock

klímatélfagyhidegidő