Március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna

A koronavírus a méhek malmára hajtja a vizet?

Zöld zóna
2020. július 10. 16:00
null

A koronavírussal környezetvédelmiszempontbólnem igazán lehet foglalkozni, inkább annak hatásaival, vagyis a lezárások, a karantén okozta fellélegzéssel. Most azonban egy érdekes kutatás látott napvilágot, mely a koronavírust a méhek védelmezőjévé teheti.

Járvány

A vírus az egész világon szedett és sajnos mind a mai napig szed áldozatokat. Hogy pontosan honnan érkezett, miért és milyen mechanizmus alapján működik azt egyelőre még kutatják. Egy hatalmas összefogásnak hála a kutatások elképesztő ütemben zajlanak, hiszen a szakemberek most minden információjukat megosztják egymással.

kép: Charles J Sharp-commons.wikipedia.org

Kínában figyeltek fel egy érdekes jelenségre. 5115 méhészt kérdeztek a koronavírusról, illetve arról, érintette-e őket a jelenség. A megkérdezettek közül 723 méhész vuhani, vagyis a fertőzés első gócpontjában él, mégsem fertőződött egyikük sem. A méhészekkel párhuzamosan a tanulmány vizsgált 121apiterápiásembert is (őket méhméreggel kezelik), és bár többen is érintkeztek koronavírusos beteggel, a fertőzést egyikük sem kapta el. Avizsgálatot a német kutatók is lefolytatták hazájukban, és ott sem találtak fertőzött, vagy a betegségen átesett méhészt.

Méhek?

Ez azt jelentené, hogy a méhek jelentik a megoldást a problémára? Ha igen, az fantasztikus hír. Nem csak azért, mert sikeresen legyűrhetjük a betegséget, hanem azért is, mert végre hathatós védelmet kaphatnának csíkos ruhás barátaink. A vegyszereknek “hála” ugyanis sajnos hatalmas mennyiségben hullanak a beporzó rovarok, és bár élelmezésünk is nagyban függ tőlük, az igazán hatékony védelmük még várat magára. Talán most végre megérkezik.

kép: healthline.com

A koronavírus elleni hatékonysága a méhméregnek valószínűleg abból adódik, hogy azoknak a méhészeknek a vérében, akiket rendszeresen megcsípnek ezek a rovarok, megnövekedett IL10citokin szintetlehet kimutatni. Ez az anyag az immunrendszer szabályozásában, többek közt acitokinviharszabályozásában játszik szerepet. A tanulmányok ugyan egyelőre csak hipotézisként kezelik a méhméreg hatékonyságát, kutatásokra azonban az eddigi eredmények is okot adhatnak. Így pedig a vírus tulajdonképpen nem csak a Földet teheti lényegesen élhetőbb, tisztább hellyé, hanem a méhek túlélésére, és ezzel az emberiség élelmezésének megoldására is esélyt teremthet.

lead kép: themacadamia.co.za

gyógymódembervírusméhméregélet