Április 19. Péntek, Emma

7 tornádó pusztított Olaszországban

Világidőjárás
2021. szeptember 21. 11:00
null

Jelentős tornádójárvány alakult ki komoly pusztítást hagyva maga mögött. Ha most azt várnánk, hogy Louisiana vagy esetleg egy középnyugati USA állam a helyszín, akkor tévedünk, ezúttal a Pó-síkságot érte a roham.

kép: Luca Vezossi

Olaszországban sem kifejezetten gyakori vendégek a tornádók, az pedig, hogy sorozatban 7 ilyen szörnyeteget is jelentsenek már kifejezetten ritkának mondható. Most azonban Lombardiából, Észak-Olaszországból ilyen jelentések érkeztek szeptember 19-én.

kép: Luca Vezossi

A 7 tornádó létrejöttében egy viharsor segédkezett, mely több, egymástól elkülönülő szupercellával érkezett a területre, ezek közül pedig több is magában hordozta a tornádó kialakulásának lehetőségét.

Persze nem csak a pusztító forgószelek érkeztek a szupercellákkal, hanem jégeső és erős szél is, melyek jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a károkozás a területen igen nagy legyen.

kép: Marzia Borzi

A tornádók nem csak a mezőgazdaságban, hanem épületekben is kárt tettek. Az előzetes jelentések alapjánmezociklonálistornádók is voltak a romboló szelek között. A pontos károkról, illetve a tornádók méretéről egyelőre nem érkeztek jelentések.

kép: Luca Vezossi

lead kép: severe-weather.eu

pusztításOlaszországtornádóemberéletEurópa