Október 4. Péntek, Auróra, Edvin, Edvina, Tirzusz

Kiadós esőkkel támad az ősz, véget ér a napok óta tartó hőség

Híresőőszesőzáporlehűlésszél
2024. szeptember 08. 18:00
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!

Hétfőn reggel még csak a nyugati területeken kezdődhet el az esőzés, záporok kíséretében, de ahogy a nap folyamán haladunk előre, az eső országszerte megérkezik, helyenként zivatarokkal. A hőség véget ér, erős lehűlés kezdődik. Délutántól a szél iránya északnyugatira fordul, mely helyenként erősebb széllökéseket is hozhat. A nappali csúcshőmérsékletek jelentős eltéréseket mutatnak: nyugaton, ahol hamarabb beköszönt a hűvös levegő, a hőmérséklet mindössze 19 fok körül alakul, míg a keleti határvidéken még 30 fok környékén tetőzhet a hőmérséklet. Itt az ősz!

Kedden nyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, és több helyen kisüt a nap. A nyugati és középső országrészben már reggeltől kezdve napos idő várható, míg keleten a felhős, borongós idő marad jellemző, és itt a csapadék is tovább kitart. Keleten az eső akár a késő délutáni órákig is eltarthat, időnként záporok formájában. Az északnyugati szél erős lesz. A hőmérséklet napközben többnyire 19 és 26 fok között alakul, a legmelegebb értékeket a középső területeken mérhetjük, míg keleten a felhős, csapadékos idő miatt hűvösebb lesz.

Szerdán sok napsütésre lehet számítani, amelyet gomolyfelhők tarkíthatnak. A felhőképződés főként keleten és a nyugati határ mentén lesz erőteljesebb, ezeken a területeken helyenként záporok, zivatarok is kialakulhatnak. Az északnyugati szél többfelé megélénkül, a Dunántúlon pedig a déli óráktól délire vált az áramlás. A hajnali hőmérséklet 9 és 17 fok között alakul, míg délután 21 és 28 fok közötti maximumokra lehet számítani.

Csütörtökön az ország nagy részén eleinte gomolyfelhős, napos idő lesz, de nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és a Dunántúlon estére már záporok és eső is kialakulhat. A legtöbb napsütés a keleti régiókban várható. Széles körben megélénkül a délkeleti szél, helyenként erősebb széllökések is lehetnek. A hőmérséklet 23 és 30 fok között alakul.

Pénteken újabb nedves levegő éri el a Kárpát-medence térségét. Erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, de az ország keleti felén helyenként szakadozhat a felhőzet, így ott időnként naposabb időszakok is előfordulhatnak. Több helyen várható eső, vagy zápor, néhol jelentős mennyiségű csapadék is hullhat. Az északi szél többfelé megélénkül, néhol pedig erősebb lökések is kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban 10 és 18 fok között alakul, délután pedig többnyire 19 és 25 fok közötti értékekre lehet számítani. A csapadékosabb nyugati területeken hűvösebb lesz, míg a keleti részeken ennél kissé melegebb idő valószínű.

(fotó: Rába Krisztina)