Földrengés Zalakomár közelében
Bár hazánkban is sokkal sűrűbben történnek természeti katasztrófák, mint szeretnénk, azért egész jól állunk ebből a szempontból.
Bár hazánkban is sokkal sűrűbben történnek természeti katasztrófák, mint szeretnénk, azért egész jól állunk ebből a szempontból.
Sokan érezhették úgy az országban, hogy a szeptember csapadék tekintetében igyekezett behozni azt, amit az előtte lévő nyári hónapok elmulasztottak.
Az idei nyár nem csak nekünk, egész Európának komoly kihívást okozott a csapadék szempontjából.
Tudtuk, hogy péntekre már érkezhetnek az első őszi fagyok, aminek nem örülünk ugyan, de ezzel nem tudunk mit kezdeni.
Felbecsülhetetlen károkat okoz idehaza az aszály.
Az idei évben hazánk is megtapasztalhatja, mit is jelent az aszály, hiszen a mérések kezdete óta nem tombolt ilyen mértékű szárazság hazánkban.
Idehaza a klímakatasztrófával kapcsolatosan az emberek nagyon sokáig hitték, hogy minket majd nem, vagy csak kis mértékben fog érinteni, hiszen Magyarország a vizek hazája.
Június 22-én, szerdán érte el a heves esőzésekkel járó viharrendszer hazánkat, és sok helyen okozott kisebb – nagyobb fennakadásokat.